A fényképészet a filmes korszak hanyatlásával és a digitális eljövetelével nagyon felborult. Egyre többeknek érhető el a pillanat megörökítésének öröme és lehetősége, ám sokaknál – így néha nálam is – a kütyüimádat és a technokratizmus kerül fölénybe. Mit is jelent ez? Többek között egy soha véget nem érő „akarom” kört (Möbius-szalag). Képzeld el, nagyon vágysz egy drága, színes, szagos fényképezőgépre. Egy idő után végül meg tudod szerezni, de három nap után elmúlik a csoda: a vágyott, féltett fétis átalakul mindennapos használati eszközbe, majd azon veszed magad, hogy újabb „kedvenc fényképezőgépre” leltél, ami után lehet sóvárogni. Számtalan fényképezőgép volt már a kezemben és mindegyikkel lehetett fotózni, s bár a „zajszintje” nem mindegyiknek volt épp alacsony, nem ezen múlt, hogy nem tudtam velük jó felvételt készíteni. Nekem hobbim és munkám a képalkotó eszközök kipróbálása, „tesztelése” és időközben annyira megkedveltem ezeket a cuccokat (elsősorban a fényképezőgépeket és objektíveket), hogy bizony, néha már nem is a képalkotó képességük az, ami fellobbantja bennem a tüzet, hanem maga a forma, az alkalmazott anyagok és az érzet, ahogy belesimul a tárgy a kezembe. Amíg ez az érzés nem éri el a beteges szintet, amíg képesek vagyunk uralkodni a „kütyü megszerzési szindrómán”, addig nincs baj – a szenvedély és lelkesedés minden hobbi, minden munka része kellene, hogy legyen.
Maga az adás-vétel is örömet okoz. Jól esik túladni egy régi ex-baráton, hogy egy új szerelmet szerezhessünk meg az árából. Az pedig, ha még nyerünk is az ügyleten egy picit, szinte drogként fejti ki hatását szervezetünkben. De nem árt néha megállni és kicsit elgondolkozni azon, mire is van igazából szükségünk, mert ha már nem a fotózás, hanem csak a vasak megszerzése a cél, akkor ott már valami baj van. Nem mindig jó az, ha tele van a fotós táskánk, mert egy idő után csak saját magunk útjába állunk a rengeteg objektívvel, vázzal, szűrővel és más kütyüvel. „Néha a kevesebb több” – már nem is tudom, hol olvastam először ezt a mondatot – és milyen igaz! Próbáltál már például egy hétig csak egy adott váz-objektív kombinációval alkotni? Állítottál már valaha magadnak technikailag korlátokat?
Lenti fénykép a II. Világháborúban készült, s egy osztrák kisfiút ábrázol, ahogyan új cipőjének örül. Én-te-ő – mi mikor örültünk utoljára ennyire egy alap tárgynak?
Kép forrása: sobadsogood.com
