Lopott kép nyert a Samsung fotós versenyén

A világszerte ismert fotós, Hengki Koentjoro, akinek kimagaslóan jó fekete-fehér fényképei már számtalan elismerésben részesültek, nem hitt a szemének, amikor egyik barátja felhívta a figyelmét arra, hogy megnyerte a Samsung Camera egyik fotós versenyét („Live the moment”). Azaz pontosabban nem ő, hanem az egyik felvételének lopott és némileg átalakított változata. A képtolvaj függőlegesen megtükrözte, kicsit megvágta és adott neki egy szűrőt, majd beküldte és megnyerte vele a kiírást.

samsung_fb_blended.jpg

A versenyt kiíró Samsung Camera pedig a Facebook közösségi hálón jelentette be a nyertest, ahol – természetesen – a pályaművet is kitették közszemlére. Koentjoro körülbelül egy hónappal később reagált a bejegyzésre ahol a lopást saját, eredeti képével bizonyította. A híres fotós mellett több száz rajongója is hangot adott haragjának, ahol nem csak a csalót (és tolvajt), hanem a Samsungot is hibáztatták a történtekért.

Egyeseknek annyira természetes a képlopás és annyira nem tartják tiszteletben mások (szellemi) alkotásait, hogy itt például még az elkövető volt felháborodva az őt ért támadásokon: „Azt ajánlom mindenkinek, hogy szépen fejezzétek be az ilyen hozzászólásokkal való zaklatásomat, és törődjetek inkább a saját magatok dolgával. A versenyre való jelentkezés előtt elolvastam a szabályokat és nagyon is tiszteletben tartottam azokat. Szóval fejezzétek be a fickó seggének nyalást – nem ő érdemli meg a díjat.” – írta.

A Samsung Camera természetesen megtette az első lépéseket az ügy rendezése érdekében, így a csaló „fotóját” törölte az összes közösségi média adta felületről és kizárta az elkövetőt a versenyből több szabály megszegése miatt. Ezen túlmenően a Samsung illetékesei egy üzenetet küldtek Hengki Koentjoro fotóművésznek, amelyben ez állt: „Köszönjük, hogy felhívta figyelmünket erre az esetre. Nagyon komolyan vesszük a szerzői jogokat, ezért nagyon szerencsétlen, hogy mind ez megtörténhetett. A résztvevőt diszkvalifikáltuk a versenyből, így már nem ő a nyertes és nem is fogja megkapni a díjat. Továbbá levettük az összes csatornánkról a győztest kihirdető bejelentésünket.”.

Hengki Koentjorot Dr. Robert Tobin és Hitoshi Ohashi képviseli. Szerintük az ügy messze túl komplex ahhoz, hogy egy egyszerű személyes levéllel el lehessen intézni. Az ugyanis túl kevés, hogy a Samsung Camera törölte a lopott fotós nevezést. „Milyen aljas lépés volt ez! Ellopták egy csodálatos, keményen dolgozó művész gyermekét. […]” – mondta Ohashi. Ezt a nézetet Dr. Tobin is osztja: „A fotó törlése és a sértettnek küldött udvarias levél messze nem elég. Kár abban reménykedni, hogy ezzel most minden rendben van így – azt várjuk a Samsung Camerától, hogy további lépéseket tegyen.” – mondta. Minimum egy nyilvános közlemény arról, hogy miért kellett levenni a nyertes művet, hogy miért kellett visszavonni a díjat, válaszok Hengki Koentjoro rajongóinak kérdéseire, valamint komoly bocsánatkérés a fotóstól – ezek szerepelnek az elvárások közt. Folyt. köv. (Forrás: imageandview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.