A nap asztrofotója: Peggy

A Cassini műhold egy igen érdekes felfedezést tett a Szaturnusz körül bolyongva: egy ismeretlen tárgyat talált az óriásbolygó „A” gyűrűjének szélén. „Peggy”, az ismeretlen valami felfedezése tulajdonképpen a véletlennek köszönhető. Április 15-én a Cassini műhold kameráit a Prometheus nevű apró holdra irányították a kutatók, amikor Carl Murray egy furcsa kitüremkedésre figyelt fel az „A” gyűrű szélén.

peggy1.jpg

A kép a NASA / JPL / Space Science Institue tulajdona

Mivel április 19-én, azaz anyósának 80-ik születésnapján vizsgálta a felvételeket, Murray a titokzatos objektumot az idős hölgy után nevezte el. A látottak szerint Peggy körülbelül 1 km átmérőjű lehet, tehát túl kicsi ahhoz, hogy egy hold legyen – azok ugyanis legalább tízszer ekkorák. Mivel azonban a Cassini kamerái nem rendelkeznek kellő felbontással, és csupán a 10 km-nél nagyobb objektumokat „látják”, ezért Peggy-t csak az általa okozott interferenciák alapján lehet látni. „Amit a fotókon látni, az nem más, mint a gyűrűkben okozott interferencia” – mondta Matthew Hedman, az Idahói Egyetem munkatársa.

Senki sem tudja, hogy Peggy valójában mi is. Az egyik feltételezés szerint a tárgy nem más, mint a gyűrűk anyagának egy nagyobb felhalmozódása, ami saját gravitációja miatt önmagába roskadt – a Szaturnusz körül közel keringő holdak javáról is egyébként azt feltételezik, hogy így keletkezhettek korábban. Aztán persze az is lehet, hogy az összeállt anyag csak ideiglenes, s majd rövid idő után újra „szélnek ered”. Ennek a feltételezésnek azonban valamelyest ellentmond, hogy Murray a Cassini által készített fényképek archívumában már 2012 közepéről is talált olyan képeket, amin már látszik az apró test, illetve annak hatása a gyűrű anyagára. (Forrás: wired.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...