Tömörített zoomobjektíveket eredményezhet egy új technológia

Bár az okostelefonokban található kamerák első megjelenésük óta exponenciális fejlődésen mentek keresztül, még mindig akad bőven olyan terület, ahol tovább lehet fejleszteni ezeket. A DynaOptics például olyan eljárás véglegesítésén dolgozik, aminek segítségével a legvékonyabb eszközbe is zoomobjektívvel ellátott kameramodul lesz szerelhető anélkül, hogy az befolyásolni a gazdatest vastagságát.

dynaoptics

Jelenleg a nagy helyigény miatt szinte egy kézen megszámolható, hány okostelefonban van variábilis gyújtótávolságú optika; ráadásul a telefonok generációról generációra egyre vékonyabbak lettek, így az ez irányú evolúció sem segíti a zoomobjektívek terjedését. Az említett fejlesztő cég azonban olyan technológiával állt elő, amely a hagyományostól teljesen eltérő módon felépülő lencserendszereket alkalmazna a kameramodulokban. Elképzelésükben aszimmetrikus lencséket használnak, amiket a rendszer fel-le és jobbra-balra képes mozgatni a zoomolás során.

A DynaOptics az új technológia véglegesítéséhez még befektetőket keres; a StartX mentorprogramján keresztül eddig 2 millió dollárt gyűjtöttek össze, és bár a StartX rendezvényén még csak prototípusokat mutattak be a közönségnek, a fejlesztők azt ígérték, hogy 2015 első negyedévében már rendes mintadarabokkal tudják ellátni az okostelefon gyártókat. A tömeggyártás elindítását 2015 végére tervezik a DynaOptics szakemberei. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...