A Canon EF 50 mm F1.8 STM tesztje

Külsőségek

A Canon EF 50 mm F1.8 STM-re már bejelentése óta várok, hiszen ezzel az objektívvel végre sokak álma valósulhat meg: kedvező áron kaphatunk minőségi, fém bajonettes, és relatív gyors élességállítású ötvenest, ami az eredeti EF 50 mm F1.8 szellemiségét hozza át a 21. századba.

Valljuk be: a Canon EF 50 mm F1.8 II bár árához képest elég jól teljesített – már ami a képminőséget (azaz inkább csak a központi képélességet) illeti -, de műanyag bajonettje, az objektív tubusának elejére helyezett fókuszgyűrűje, lassú mikró AF motorja, öt lamellás rekesze, és sérülékeny felépítése végett inkább csak afféle „ideiglenes, átmeneti megoldást” nyújtott azoknak, akik utolsó fillérükből vették meg a már régóta vágyott dSLR vázat. „Mégse csupaszon vigyem már haza, adjon hozzá valami olcsó üveget, amivel legalább be tudom mutatni a haveroknak a gépet!” – vajon hányszor kellett az eladóknak végighallgatniuk ezt a mondatot?

Nos, bár már nincs meg a régi 50 mm F1.8 II objektívem, azért még elevenen él bennem emléke – bármennyire is próbálom felejteni. Hozzá képest az új EF 50 mm F1.8 STM egy megváltás, legyen szó akár a felépítés minőségéről (ez is műanyag, de masszívabb, sokkal passzentosabban van összerakva, fém a bajonettje, az írisze immár 7 lamellából áll), akár a szolgáltatásairól (rövidebb a tárgytáv, STM fókuszmotorja van, a fókuszgyűrű meg nem a tubus peremére van kitolva).

Csupán egyetlen egy kapcsoló van rajta, amivel a kézi és az automatikus élességállítás között tudunk váltani. Ellenben a drágább, magasabb minőségű, újabb kiadású kis Canon „drazsékkal” (pl. az EF 24 mm F2.8 IS USM, az EF 28 mm F2.8 IS USM, vagy az EF 35 mm F2 IS USM), itt nem került képstabilizátor a tubusba – ez nem is baj, hiszen egyrészt F1.8 a kezdő F-érték, másrészt sokkal drágább lett volna az EF 50 mm F1.8 STM.

Összehasonlításképp (mármint külsőleg), a Nikon AF-S 50 mm F1.4G szolgált; egyrészt ez volt épp kéznél, másrészt a Canon újoncának minősége sokkal inkább ehhez a lencserendszerhez áll közel, mint a régi „egynyócas” Canonhoz.

Az összesen hat lencsetag öt csoportba lett rendezve – nincs köztük semmiféle speciális elem (tehát se aszférikus, se ED, se fluorit..). A szűrőmenet átmérője érdekes módon csökkent az elődhöz képest: míg ott 52 mm-es filtereket kellett beszereznünk, ide már elég a 49 mm-es méret.

A belső tubus, amiben a frontlencse található, közelre fókuszáláskor 12 milliméternyit mozdul ki a külső tubusból. A lötyögés mértéke minimális, az EF 50 mm F1.8 II horrorjának nyoma sincs. A frontlencse mélyen, védetten ül a belső tubusban, nem készakarva biztos nem tudjuk rányomni ujjlenyomatunkat. Az élességállítás elektromechanikus módon történik, ami nem újdonság például a m4/3 rendszert használóknak. De mit is jelent ez? Nos, ha manuálisra váltjuk a fókuszálás módját, akkor a gyűrűt tekerve sem lesz közvetlen fizikai kapcsolatunk a lencsetagokat mozgató mechanikához, a gyűrűvel csupán egy jeladót késztetünk munkára, ami elektronikus jelekkel jelzi (hú, micsoda mondatrész..) a fókuszmotornak, hogy mennyit és milyen sebességgel, milyen irányba „dobálja” a lencsetagokat. Ebből a mondatból már kiértelmezhető, hogy az élességállítás sebessége nem konstans, hanem ujjaink mozgásának sebességével körülbelül megegyező. Ez a megoldás soha nem lesz olyan gyors, mint a valódi mechanikai kontaktussal működő objektíveknél, de legalább pontosan és finoman lehet vele élesre állni.

Egyik hátránya ennek az elektronikus élességállításnak, hogy csak addig működik, míg a váz be van kapcsolva. Ha a fotózás befejeztével tehát a belső tubus kint marad (mert közelre fókuszáltunk legutoljára), akkor azt nem tudjuk a gép ismételt bekapcsolása nélkül „berimánkodni” a biztonságos belső pozíciójába. Még mielőtt rákérdeznétek: igen, természetesen lehet kézzel is élességet állítani, ha AF állásban hagytuk a kapcsolót. Ilyenkor a szokásos, hagyományos módon lehet belenyúlni a gép autofókuszába (félig lenyomjuk a kioldót, úgy hagyjuk, közben kézzel finomítunk az élességállításon a fókuszgyűrű használatával).

Röviden: a Canon EF 50 mm F1.8 STM felépítésének minősége „fényévekre” van az elődmodellhez képest, viszont az elektromechanikus „manuális” élességállítás annyira nem nyerte el a tetszésemet, ráadásul – érthető módon – csak bekapcsolt fényképezőgép mellett állítható a lencserendszer állása. Továbbra is hiányzik a távolságmérő skála, amit a gyártó valószínűleg direkt nem épített be az EF 50 mm F1.8 STM-be, mert akkor az nagyobb, drágább és az EF 50 mm F1.4 USM-re nézve veszélyesebb lett volna. Lássuk, hogyan muzsikál az újdonság!

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...

  • Laca!
    Nem ismerem a tesztek protokoll részét, de az normális, hogy pld. a gyerekek fotói már-már zavaróan kontraszt és tónusszegények? Nincs valamilyen közös megállapodás a tesztelők között, hogy pld. milyen beállítások mellett “kell” letesztelni egy-egy obit?

    • mlzphoto

      nincs. általában az “így jött ki a gépből, nem változtatok semmin” az elfogadott, elvárt eljárás, hiszen nem a fotosop szkillre kíváncsi senki, hanem arra, amit “nettó” ad az obi. ha nem tesztelek, akkor lehet szépen színezni, kontrasztolni, élesíteni. ezért is van az, hogy a portréalany bőre szürke, vagy zöldes, mert az adott konfig azt tudta az automatikus fehéregyensúllyal, nem azért, mert vak, vagy csacsi vagyok 🙂

  • Persze, persze, világos! Nem is arra gondoltam, hogy elindítunk egy action-t, hogy a végén előjöjjenek a portra színek, hanem, hogy srgb-ben vagy netán adobe-ban kell elkészíteni a felvételt, amit a nép elé prezentálsz. Jpg vagy raw, vagy pld. auto WB mellett vagy manuálban? Vagy mondjuk a 6D gyári beállításait kell-e használni, ha már arra tekered fel, vagy a saját beállításaiddal dolgozol, Ilyesmi. Mert, ha jól belegondolunk, akkor ér valamit egy teszt, ha az bemutatja a termék igazi arcát, karakterét. Úgy értem, hogy szerintem tök más eredményeket kapnál, ha az én 5D mk kettőmre tekernéd fel ezt a jószágot. Vagy rosszul látom?

    • mlzphoto

      hűha, hát erről oldalakat lehetne írni. persze, más eredményeket kapnál a te vázaddal, mert abban más szenzor van, más processzor, más jpeg motor – az is lehet, hogy a tiéden front- vagy backfókuszos lenne az adott obi. a lényeg, hogy teszteléskor a lehető legsemlegesebb körülményeket teremtsük és mindent írjunk le, hogy mit használtunk, milyen beállításokkal. sokat számít a tapasztalat is. nyilván másképp tesztel valamit egy “újonc” (elnézést a kifejezésért, de valahol mindenki elkezdi egyszer), és másképp, aki már 1001 gépet végignyomott, és aki már 100001 visszajelzést kapott, hogy mi hogy (nem) volt jó. bonyolult dolog ez.

      egy biztos: semmit sem lehet mindennek, mindenkinek megfelelően/megfelelve letesztelni, mert a lehetőségek szinte végtelenek, az idő meg kevés. ha minden egyes teszteszközt mindenre kitérve szeretnénk letesztelni, akkor az hetekbe, hónapokba is telhetne.

      • Ajtay Zoltan

        Szerintem jok a teszjeid, a szo szerinti natur valosagot mutatjak. Feltetelezem, hogy a ket elso kepet nyitott rekesszel lotted, azert nem eles a gyerekek haja (de a szemuk az igen, s ez a lenyeg!). Valoszinuleg ha pl. egy 70-200/2,8 II-essel fotoznad a gyerekeket, jobban “sutne” az osszes kep, meg nyitott rekesszel is, a 6D alapbeallitasainal is, barmifele utolagos hozzanyulas nelkul (felteve, hogy nem kell az AF-et finomhangolni). Ja, hogy nem is annyiba kerul….