Bevezető, külsőségek
Az Olympus OM-D E-M10 Mark II sok szempontból óriási lépés az elődmodellhez képest. Míg a bő másfél évvel ezelőtt bemutatott E-M10-be még csak egy háromtengelyes, szenzormozgatásos képstabilizátort szereltek, addig a Mark II-ben a már több Olympus fényképezőgépből ismert öttengelyes szolgál. Új, 2,36 MP felbontású, OLED technológiára épülő paneles lett az elektronikus kereső (nagyon gyors képfrissítés, nincs szivárványhatás), és a mozgóképfelvétel is valamelyest továbbfejlődött (ALL-I, 50/60 fps @ Full HD). „Négy kát” hiába is keresünk, abban a felbontásban csupán egy time lapse mód érhető el (lásd később). Persze, az újonc továbbra is a legkisebb az OM-D kategóriában (azaz belépő masina), így nem kaphatott időjárásvédelmet, továbbra is csak dönthető a kijelzője, maradt a jelfeldolgozó processzor (a TruePic VII), és itt is a régi, 16 MP-es képérzékelő került a bajonett mögé.
Határozott fejlődés tapasztalható a kezelőfelületen és a kezelőszervek felépítésén, kialakításán: az E-M10 Mark II szembe megy a kategóriával és már két vezérlőtárcsát vonultat fel, melyek kellemesen vaskosak, a forgási felület rücskös, így nedves kézzel (ujjakkal) is könnyedén forgathatók. Az előlapra nem került funkciógomb, itt csak az objektív reteszének kioldója található.
Csupán egy USB és egy HDMI csatlakozóval találkozhatunk az E-M10 Mark II-n, melyek a markolati rész oldalába kerültek egy közös gumifedél alá. Ne feledjük, belépő kategóriáról van szó, így mikrofon bemenetet, vagy fejhallgató kimenetet ne keressünk!
A masina hátoldala is a lehető legegyszerűbb kialakítást kapta, ami egyáltalán nem baj, hiszen így áttekinthető és gyorsan kezelhető lett a gép, ami főleg kezdőknek, vagy akár puristáknak nagy segítség/előny. A központi szerep a 3”-os, érintésérzékeny kijelzőnek jut, mellette jobbra látható egy multifunkciós egység, és a szokásos menü, infó, törlés, lejátszás négyes.
Szívem szerint az E-M5 Mark II kihajtható és elforgatható LCD-jét láttam volna itt is szívesen, de ne legyünk elégedetlenek, ennek az egérmozinak is szép a képe, és még erősebb napsütésben is viszonylag jól látható a rajta megjelenített tartalom.
Az OM-D E-M10 Mark II-ből sem maradt ki a beépített kis villanó, aminek teljesítménye bár nem túl nagy (5,8-as kulcsszám ISO 100-on), de erősebb ellenfénynél azért hasznos lehet derítés szempontjából, és képes az Olympus RC vakurendszerének vezérlésére.
Ami a váz külsejét illeti, az egyértelműen az E-M5 Mark II friss irányvonalát követi: elsősorban a markolat formája közli a közönséggel, hogy ez már egy megújult dizájn. És valóban, hiszen a – szerintem – szemre valóbb külső nem csak szebb, hanem praktikusabb is. Igaz, még ennek a gépnek sem tökéletes a fogása (főleg kis mérete miatt), de azért határozottan jobb, mint az elődmodell esetében. A kezelőszervek (nyomógombok, tárcsák) pedig köröket vernek az E-M10 egységeire.
A váztest alján a fém állványmenet az optikai középvonal alá került; az akkumulátor és a memóriakártya pedig egy közös fachon osztozik. Az E-M10 Mark II az Olympus BLS-50 típusú, li-ion áramforrásával működik.
Igazi retró érzése az embernek akkor lesz, ha a készülék tetőlemezére tekint: itt a fejlesztők szinte mindent elkövettek annak érdekében, hogy a régi, filmes OM vázak hangulatát átmentsék a digitális korszakba. Visszaköszön például az egyedi bekapcsoló, amit ha „túlhúzunk”, felpattan a beépített vaku. Aztán jobbra felé haladva látható a jellegzetes keresőpúp a vakusaruval, majd a magas módválasztó, a két paraméterező tárcsa, ahol az elülsőben a kioldó is megtalálta helyét (a hátulsóban középen nincs nyomógomb). Ide helyezték a tervezőmérnökök a kettes számú funkciógombot és az ízlésemnek kissé túl picire sikeredett filmfelvételt indító REC-et is.
A bemutatóra az E-M10 Mark II az elektronikus zoomolású M.Zuiko Digital 14-42 mm F3.5-5.6 „pancake” kitobjektívvel érkezett szettben, de szerencsére megkaptam mellé a 75 mm F1.8-at, a 17 mm F1.8-at és az új halszemet is, mert – bár egyáltalán nem rossz optika a kis zoom – szebb, jobb képeket lőhetünk fixekkel. És így fest a kis váz az említett lencserendszerekkel:
Látható hát, hogy az Olympus OM-D E-M10 Mark II egy valóban elég kisméretű fényképezőgép – valószínűleg nem épp a 40-150 mm F2.8-hoz tervezte a gyártó. Tökéletes egyensúlyban van viszont a fixekkel, bár itt a 75/1.8 is már határeset.
Összességében nagyon meg voltam elégedve az apró fotómasina esztétikájával: annak ellenére, hogy a mérnökök továbbra is a retró külsőt próbálják kihangsúlyozni, az E-M10 Mark II-n határozottan látszik, hogy új, friss lelkületű gép. Az ergonómia terén is a lehető legtöbbet kihozták az anyagból, akinek túl kicsi lenne a fényképezőgép, az beszerezheti hozzá az opcionális ECG-3 típusjelű markolatot.
