Bevezető, külsőségek
Emlékszem, amikor 2007 év vége felé megjelent a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8G ED, s én lehettem az egyike azon szerencséseknek, akik az első Magyarországi szállítmányból – az Artwork Photo szaküzletének jóvoltából – kézhez kaphatták a már régóta várt „csodát”. Eleinte – pár hónapig – egy Nikon D40x-en használtam, majd amikor 2008 koratavaszán végre megérkezett a Nikon D3 vázam, én voltam a legboldogabb ember a világon.
Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, s már évek óta nincs meg a Nikon első, FX lapkás gépekre tervezett alapzoom-objektíve, de még mindig kellemes érzés visszagondolni az együtt töltött pár évre. Mostani cikkemnek főszereplője azonban nem ez, hanem a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR lencserendszer, ami az „öregharcost” váltja. Miért kellett leváltani azt a klasszikust, ami igazán még nem is nevezhető réginek? Nos, még ma is megállja a helyét a gyártóidegen márkák termékei ellen: képminősége jó, felépítése masszív, és a 36 MP-es Nikon vázakon is jól teljesít. Igazából két okot lehetne említeni, ami a leváltása mellett szól: az egyik a beépített képstabilizátor hiánya, a másik pedig a mechanikus rekeszvezérlés, ami az egyre gyorsabb sorozatfelvételi sebességgel rendelkező vázakon egyre pontatlanabbul muzsikál.
Megszületett hát a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR, ahol a kezdő fényérték mögötti „E” betű az elektronikus rekeszvezérlést, a VR utótag pedig a beépített képstabilizációs egységet jelöli.
Ha a bajonett felől nézzük meg a régi és az új 24-70-est, akkor láthatjuk, hogy az új változatnál már nem csak az említett rekeszvezérlő kar hiányzik, hanem a tubust gyakorlatilag lezáró lencsetag is. A Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR-nél a hátsó lencse zoomoláskor (a 70 mm-es végállás felé) behúzódik a tubusba, körülötte pedig rés keletkezik, ahol nagyobb a valószínűsége annak, hogy por kerül a tubusba, mint a régebbi modellnél. De a fizikai különbségek listája még folytatódik:
Az új alapzoom hosszabb (154,5 versus 133 mm), nehezebb (1070 g versus 900 gramm), és vaskosabb (88 mm versus 83 mm) lett, ráadásul a szűrőmenet átmérője is megnőtt: 77 mm helyett ide már 82 milliméteres szűrőket csavarhatunk. Mindkét objektív 24 mm-es végén a leghosszabb, míg legrövidebb állapotba 50 mm környékén kerülnek, hogy 70 mm felé tovább zoomolva ismét kissé megnyúljanak.
A feltűnés elkerülése végett a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR frontlencséje körüli fedőlap sem hord semmiféle árulkodó feliratot. A fenti képen még egy érdekesség látható: míg a régi modellnél alaphelyzetben a rekesz írisze a legszűkebb állapotba áll kikapcsoláskor, addig az elektronikusan vezérelt rendszer tárva nyitva marad (azaz F2.8-on).
Visszatérve még az objektív bajonettes részéhez: mint a Nikon többi, időjárásálló optikáinál, úgy itt is megtalálható az a gumigyűrűből álló szigetelés, ami vázra csavarva megakadályozza a nedvesség és a szennyeződések bejutását a tubusba. A gyűrű anyagának állaga mindkét lencserendszer esetén – érzésre – azonos.
A Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR optikai felépítése a VR egység miatt összetettebb lett, mint elődjéé: 16 csoportba rendezve összesen 20 lencsetagot számlálhatunk, ahol 2 ED, 1 aszférikus ED, 3 aszférikus, és 1 HRI üveg. Az üvegfelületek nanokristály és fluorbevonattal lettek ellátva, hogy a tükröződéseket, a szellemképeket, és a szennyeződéseket a lehető legnagyobb mértékben elkerülhessük a fotózás során. A látómező tartománya maradt a régiben, FX szenzoron 84°-34°20’ között mozoghatunk. A legkisebb tárgytávolság 38 cm (35-50 mm közt), illetve 41 cm (24, 28 és 70 mm-en). A rekesztartomány a teljes átfogáson F2.8 és F22 közötti értékre állítható.
Az újoncon picivel rövidebb a fókuszgyűrű útja a két végállás között, de pontosan nem mértem le. A lényeg, hogy a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR automatikus élességállító motorja érezhetően gyorsabb lett, az AF egy profi vázon így „pattogósabban”, élénkebben működik (nem mintha az elődmodellé lassú lenne).
