Íme a Canon új középosztálya, az EOS 80D!

Tegnap egy zártkörű sajtótájékoztató során tudhattuk meg, hogy a gyártó frissíti tükörreflexes fényképezőgépeinek népszerű középosztályát, ahol eddig az EOS 70D volt az osztályelső. Az újonc az EOS 80D névre hallgat, és lényegében egy 24 MP-es CMOS érzékelő köré épül. Az APS-C méretű szenzorról érkező adatfolyamot egy DiG!C 6 képalkotó processzor dolgozza fényképpé, de ez a CPU nem csak a képalkotásért, hanem a masina gyors működéséért is felel: sorozatfelvételkor 7 kép készülhet másodpercenként. Az ISO 100-16 000 közti érzékenységet ISO 25 600-ig terjeszthetjük ki igény szerint, tehát az EOS 80D ezen a téren nem óhajt versengeni a felsőbb kategóriába tartozó EOS 7D Mark II-vel.

eos80dmain

eos80dsealing

A 80D egy teljesen új autofókusz rendszert kapott, amely 45 AF mezőből áll (ezek mindegyike kereszttípusú). Ebből a mennyiségből összesen 27 képes akár F8-as blendeértékig működni, tehát példának okáért egy 70-200 mm F4L IS USM objektívet akár kétszerező telekonverterrel együtt is használhatunk úgy, hogy közben nem kell lemondanunk az automatikus élességállítás kényelméről. Ez az AF rendszer már -3 FÉ-n is működésbe lép, ami azt jelenti, hogy akár Holdfénynél (vagy azzal megegyező fények mellett) is biztosak lehetünk a megfelelő élességállítás felől.

eos80dartsy

eos80daf

A 3”-os, érintésérzékeny kijelző kihajtható és elforgatható, így akár talajszinten, vagy a fejünk fölé tartva is láthatjuk a témát, és biztosan komponálhatunk. A pontos expozíciót egy 7560 pixeles RGB+IR fénymérő biztosítja a „Flicker Detection” villódzás érzékelővel karöltve, ami akár fénycsöves megvilágítás esetén is egyenletes expozíciót tesz lehetővé. Természetesen van beépített WiFi és NFC modul, melyek használatával villámgyorsan összepárosítható az EOS 80D okoseszközeinkkel, így teljes távvezérelhetőséget élvezhetünk (videó indítása, leállítása, teljes expozícióvezérlés stb.).

eos80dwithgrip

eos80dmirrorprizm

100%-os képfedésű optikai kereső

A Canon EOS 80D-hez egy új objektív is érkezik: az EF-S 18-135 mm F3.5-5.6 IS USM első látásra nem tűnik egy roppant érdekes darabnak, azonban több olyan technológiát is felvonultat, ami úttörő ebben a szegmensben. Ilyen például az élességállító USM motor, amely elsőként ennél a terméknél lett „Nano USM” jelölésű. Az újonc további érdekessége, hogy elsőként és – egyelőre – egyedüliként kompatibilis a PZ-E1 Power Zoom Adapterrel. Hogy mi is ez az adapter? Nos, ha felerősítjük az EF-S 18-135 mm F3.5-5.6 IS USM aljára, akkor WiFi kapcsolaton keresztül is tudunk zoomolni az objektívvel!

obimain

Ezt írja róla a Canon sajtóanyaga: „Az EF-S 18-135mm f/3.5-5.6 IS USM az első olyan Canon objektív, amely a Nano USM fókusz technológiát használja – ez a gyorsasága mellett csendes fókuszálást tesz lehetővé. Az új PZ-E1 Power Zoom Adapter egy kompakt és könnyű kiegészítő, amelyet az EF-S 18-135mm f/3.5-5.6 IS USM-hez terveztek. Az adapterrel a kézi mozgatásnál sokkal finomabban lehet szabályozni a zoomolást videórögzítés közben. Ha nincs arra lehetőség, hogy a fényképezőgép mellett legyünk – így például egy fészek közelében kihelyezett gép esetében – az adapterrel Wi-Fi-n keresztül távolról is változtathatjuk a beállításokat .”

obi-pz

Árakról és a boltokba kerülés dátumáról egyelőre nem esett szó. Íme, pár plusz termékfotó az EOS 80D-ről, ami a tegnapi sajtótájékoztatón készült:

_1140809

_1140814

_1140816 _1140817 _1140820 _1140821 _1140822 _1140823

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...