A Panasonic ésszerűsítené termékpalettáját – egyes gépcsaládok örökre eltűnhetnek

A Panasonic eddig a G, a GX, a GH, a GF, és a GM fényképezőgépek sorozatát tartotta termékpalettáján. Eleinte, amikor az egész MILC vonulat megindult (2008 környéke), még volt is értelme mindennek: a G1 egy univerzális, általános jellegű, a tükörreflexesekre hasonlító formavilágú m4/3-os fényképezőgép volt, amit a videóra kiélezett GH1 követett. Ezek után érkezett a GF1, ami lefelé tette egésszé a gyártó szortimentjét (igényes amatőrök, hobbifotósok). Aztán idővel megkaptuk a G1 helyébe a G2-t, a G3-at, a GH1 után a GH2-t; a GF1-et pedig a GF3 váltotta. Aztán jött 2011-ben a GX1, ami típusjelölésével és számozásával már elkezdte borzolni a kedélyeket, ugyanis elveszett a következetesség. A GX1 nem csak hogy új számozást, hanem új modelljelölést is hozott (GX) – a fényképezőgép pedig a GF1 „igazi” utódja lett (a GF vázakból pedig afféle GirlFriend, azaz barátnőnek való, automatizált fényképezőgépek lettek). Az ezt követő években pedig végleg felborult minden logika, és az össze-vissza számozással (GX1 után GX7, GM1 után GM5), az egyes modellsorozatok egymás átfedésével (GM, GX) kissé elgurult a gyógyszer.

_MG_1864

A legújabb pletykák szerint a Panasonic most ezen a kuszaságon változtatni akar, mégpedig úgy, hogy racionalizálja az egész termékpalettáját: repül a GF és a GM sorozat, marad a G („olcsósított” GH), a GH (videózásra kihegyezett fotó-videó hibridek) és a GX gépcsalád (fotózásra optimalizálva). Azonban az egyes sorozatokon belül megszülethet a szegmentáció, amire példát a GX sorozatban már láthatunk is (GX8 a csúcskategória, míg a GX80 a középkategória – várható a GX800 megjelenése is?). Valószínűleg a G jelű készülékek családjában is lesznek „alacsonyabb” besorolású modellek (pl. G70, G700), de a GH hibridek között várhatóan mindig majd csak egyetlen egy gép lesz megtalálható (azaz nem várható GH50 a GH5 alá).

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...