Ezeréves expozícióban gyönyörködhetnek majd leszármazottjaink

Várhatóan 3018-ban kerülnek majd kiállításra a Sierra Nevada College-ban azok a felvételek, amiket idén „kattintott el” Jonathon Keats. A Tahoe-tó körül több lyukkamerát állított fel a konceptuális művész, amelyek célja, hogy folyamatosan rögzítsék a klímaváltozás hatásait. A projekt célja, hogy több extrém hosszú (1000 éves) expozícióval mutassa be a klímaváltozás hatásait környezetünkre. Bár a művész igen szűkszavúan nyilatkozott a vállalkozás műszaki hátteréről, így például nem tudni, mekkora a lyukkamera blendenyílása, de az biztos, hogy vöröses-rózsaszínes pigmentű alapanyagra vetül a kép (az exponált felület idővel elhalványul, így a „kioldás” végén pozitív képet kapunk).

„Millenium Camera” – Kép (C) Jonathon Keats

Egy interjúból derült ki, hogy Keats a rézzel dolgozó reneszánsz festőktől ellesett eljárást alkalmaz a projektben, aminek során a festők habkővel dörzsölték a réz alapot, amit majd fokhagymával kentek be, hogy végül pigmentréteget kenjenek rá. A művész a buzérgyökér vörös pigmentjét választotta erre a feladatra. Az apró lyukkamerák bronzból készültek, 2,75 x 2,25 hüvelyk a terjedelmük. A tó körül stratégiailag releváns helyekre kerültek a készülékek, ahonnan jó a rálátásuk a vízre és a partszakaszokra. Azt persze senki sem tudhatja előre, hogy a berendezések túlélik-e majd az ezer évet, és hogy a felvételek megfelelően lesznek-e exponálva ilyen hosszú idő után, de ezt még az utánunk következő bő 35-38 generáció sem fogja megtudni. Egy biztos: én nem leszek ott a kiállítás megnyitásán. (Forrás: dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...