Egyesek már látták a Sony A7S III-at!

A Mikulás is létezik, sőt, találkoztam is vele kiskoromban!” – állítólag egyesek már látták működés közben a filmkészítésre kihegyezett Sony A7S III hibrid fényképezőgépet! Évek óta hallhatjuk, olvashatjuk ezeket a híreszteléseket, hogy a Sony új gépe már tényleg kész van, s már tényleg tesztelik, csak azért nem mutatják be a nagyközönségnek, mert még csiszolnak rajta egy kicsit. Eddig sokan azt feltételezték róla, hogy azért nem jelentették még be, mert problémák adódtak a szenzor hűtésével. Gondoljunk csak bele, hogy egy full frame méretű lapka és a mellé biggyesztett képfeldolgozó processzor mekkora hőt termel, ha például 60, 96, vagy akár 120 kép/mp-es frekvenciával vennénk fel 4K felbontású videót! Nos, az A7R IV-gyel a korábbiaknál egy valamivel vaskosabb vázat mutatott be a gyártó, így már az is elképzelhető, hogy az A7S III lelkét is egy ilyen módosított magnéziumötvözet „tokba” rakják bele a mérnökök. A Panasonic DC-S1H után már az aktív hűtést sem tartom kizártnak, így már tényleg nem állhat semmi a bejelentés útjába. A sonyalpharumors.com szerkesztője ki is tett egy képet, amin állítólag ez az új kamera látható. Ezt a fotót itt nézhetitek meg.

Fantáziakép a Sony A7R IV és az A7S II vázakból montázsozva (termékfotók forrása: Sony)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...