50 MP-es, „dSLR-szintű” autofókusszal megáldott képérzékelővel állt elő a Samsung

Túl nagy örömre azonban ezúttal sincs okunk, hiszen a Samsung új képérzékelője okostelefonokba való. Az 50 MP-es ISOCELL GN1 dual-pixel technológiát alkalmaz az automatikus élességállításhoz, így az hasonló teljesítményre lehet képes, mint amit a tükörreflexes fényképezőgépeknél megszokhattunk. A quad-Bayer féle Tetracell rendszer nagyobb, 1,2 mikronos pixelekkel szolgál (1/1,3” a lapka mérete), így alacsonyabb lehet a zajszint, s magasabb a dinamika, mint például a 64, vagy a 108 MP-es lapka-testvéreknél.

Kép forrása: Samsung

Az ISOCELL GN1 a Samsung első olyan képérzékelője, amiben egyszerre található meg a Tetracell és a dual-pixel technológia: 100 millió fázisérzékelő található a lapkán, azaz minden pixel részt vesz az AF-ben! Csakúgy, mint a Samsung többi, a Tetracell technológiára épülő szenzorjai, így ez is igazából két lapkából áll. Jó fényviszonyok közepette 50 MP-es fotók készülhetnek, illetve gyenge megvilágítás mellett négy pixel összevonásával már csak 12,5 MP áll rendelkezésünkre, viszont jóval kevesebb zajjal (olyan a pixelösszevonás hatása, mintha 2,4 mikronos pixelekkel dolgoznánk).

Kép forrása: Samsung

A gyártó azt ígéri, hogy a megnövelt érzékenységnek és az osztott-pixeles AF-nek hála a GN1 képes még extrém gyenge megvilágítás mellett is a tökéletes élességállításra. Az ISOCELL GN1 rendelkezik továbbá olyan érdekes funkciókkal, mint amilyen például a „Smart-ISO” (okos érzékenység, több natív ISO szinttel), ami „okosan” igazítja az érzékenységet a környezethez, hogy alacsonyabb lehessen a zajszint, vagy amilyen a valós időben dolgozó HDR felvételi mód, illetve a giroszkóp alapú elektronikus képstabilizáció. Hab a tortán a legfeljebb 30 kép/mp-es 8K felbontású mozgóképrögzítés.. Mindenképp érdemes felkeresni a gyártó honlapját, ahol további részleteket tudhatunk meg!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...