A Panasonic egyik vezetője felvázolta, miért van mégis jövője a m4/3-nak

Aki azt hitte, hogy az Olympus képalkotó részlegének eladása után leáll a m4/3-os fényképezőgépének működése, vagy akár azonnal ki is hal a rendszer, az nagyot tévedett: a Panasonic egyik vezetője ugyanis felvázolta nekünk, hogy miért is van jövője a m4/3-nak, főleg a DC-GH5-hoz hasonló hibrideknek. Eredetileg az Imaging Resource készítette azt a párbeszédet, ahol a japán gyártó részéről Yosuke Yamane úr szólal fel a formátum mellett. Az eredeti interjú itt olvasható, itt pedig a legfontosabb részlet:

A Panasonic DC-GH5 és a DC-GH5S – jelenleg keresve sem találunk jobb kompakt kamerát

Igenis létezik olyan videó, amit csakis a m4/3-dal lehet megvalósítani, hiszen megvan az optimális mélységélesség, a mobilitás (hordozhatóság), a zoom arány stb. A m4/3 így hát továbbra is egy kis kincs számunkra, amivel kielégíthetjük ezt a videós szükségletet. A GH sorozat tagjait már eddig is számos filmkészítő használta, sőt, csúcsminőségű felvételekhez is előszeretettel használják, főleg ott, ahol csupán egy ember van jelen, az operatőr. Tehát a GH sorozat gépeivel nagyszerű felvételeket készíthetünk, ahol a m4/3 rendszer előnyei tündökölhetnek. Ezeken a tényeken felbuzdulva jelenleg azon dolgozunk, hogyan tudnánk a GH sorozatot továbbfejleszteni, hogy még jobban kiaknázhassuk a benne rejlő lehetőségeket.

A m4/3 kisebb méretű érzékelője nagyszerűen megfelel a gyors képváltásokat, nagy képfrissítéseket igénylő filmek készítéséhez.

A telefotózás, a szuper telefotózás is kényelmesebb a m4/3 rendszerrel, hiszen rendkívül kompakt szettet alkot egy nagyobb zoom is. Szóval igen, továbbra is tanulmányozzuk a fejlesztési terveket, amelyek része a m4/3 rendszer is.

Röviden tehát a m4/3 előnye/jövője a filmkészítésben és a telefotózásban rejlik. (Forrás: 43rumors.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...