„Egy fotó, amiért majdnem otthagytam a fogam”

A brit Guardian 18 olyan háború fotóssal készített interjút, akik egy-egy munkájuk során csak a szerencsének köszönhetően úszták meg élve a fotózást. Közöttük szerepelt Adam Ferguson, aki 2009-ben Afganisztánban egy öngyilkos merénylő bombarobbantásának következményeit kapta lencsevégre. Mikor lenti fotójáért megkapta a World Press díjat, rettentően szomorú volt. „Emberek tömege gratulált nekem, s ünnepelték ezt a borzasztó eseményt megörökítő képet. Végül azzal a tudattal sikerült belenyugodnom a helyzetbe, hogy a díjnyertes munkám több embert érhet el, így többen láthatják az egész történetet.” – mondta.

Joao Silva, aki 2010 októberében szintén Afganisztánban járt, egy taposóaknára lépett: „Már egy hónapja voltam Afganisztánban, mikor aknára léptem. Harmadik voltam a sorban, mikor az egyik lépésem után egy fémes kattanást hallottam. Amint a levegőbe repültem, azonnal tudtam, hogy mi történt. Ezeket a képeket akkor készítettem, mikor a katonák kivittek a gyilkos zónából. Tudtam, hogy lábaim odavesztek – felhívtam a feleségem és mondtam neki, ne aggódjon.”

Aki úgy érzi, hogy kedvet kapott a többi történethez, az elolvashatja őket ezen az oldalon. Figyelem! Olyan képek is láthatóak, amik erősen felkavaró hatásúak, ezért nem mindenkinek érdemes ezeket megnéznie.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.