A tegnap hasnyálmirigyrákban elhunyt Steve Jobs tiszteletére az Apple weblapjának főoldalára kitette azt a lassan ikonikus portréfotót, melyet Albert Watson készített róla még 2008-ban. A pdnpulse.com cikkében olvasható, hogy Jobs mennyire nehéz portréalany volt, s hány neves fotográfus szenvedett meg vele munkája során. Jobs valóban nehéz eset volt; William Mercer McLeod, Ed Kashi, Doug Menuez – mind nevek, akik így vagy úgy (akár többször is) konfrontálódtak a zseni saját akaratával és elképzeléseivel. Volt olyan fotózás, amikor a gondosan felállított megvilágítást kezdte saját ízlése szerint alakítgatni az Apple frontembere.
A többiekkel szemben Albert Watson, aki Jobst csak egyszer fényképezte, nem tapasztalt semmiféle ellenállást, vagy kritikát. „Mikor Jobs belépett a műterembe, ereje, karizmája és sugárzó zsenije szinte tapinthatóvá vált. Olyan volt, mintha Clint Eastwood lépett volna a terembe.” – mondta Watson. Jobs először nem is a fotósra, hanem annak összeállítására, majd az archaikus, filmes 4 x 5-ös fényképezőjére pillantott, mintha valamiféle kihalt állatfajt nézegetne. Jobs így szólt: „Wow, ön filmre fotóz.”
Watson azt válaszolta, hogy szerinte a digitális gépek képei még nem érték el a megfelelő szintet, mire Jobs: „Egyetértek.”. Majd az Apple embere a fotós felé fordult, tekintetét rászegezte és hozzáfűzte: „De oda is eljutunk.”. Watson egy órával tovább fotózhatta Steve Jobst, mint bárki addig.
„Minimalista módon akartam megközelíteni a fotózást; úgy gondoltam, hogy az javára fog válni és úgy felel meg legjobban Steve-nek is. Kérdezte tőlem, hogy mit csináljon, hogyan viselkedjen? Azt mondtam, hogy 95, vagy majdnem 100%-ban szemkontaktust kérek a fényképezőgéppel és gondoljon közben a következő projektjére, illetve olyan helyzetekre, ahol mások kihívásokkal provokálták. Ha a képre (lásd fent – a szerk.) nézel, láthatod rajta az intenzitást. Az volt a szándékom, hogy ha ránézel, lásd, hogy a fickó okos. Úgy hallottam utólag, hogy ez a fotó lett a mindenkori kedvence.” mondta Watson.
