Bevezető, felépítés
Rengeteg helyen láttam már, hogy művészhajlamú fotósok CCTV kamerákhoz (Closed Circuit Television, avagy kb. „zárt hálózatú felügyeleti rendszer”) tervezett apró objektíveket használnak világszerte igen nagy megelégedéssel m4/3-os fényképezőgépeiken. Kicsit utánajártam a témának, nézegettem ezekkel készült fotókat és gondoltam, ennyit megér, kipróbálok én is egyet, aztán vagy bejön, vagy nem. A választásom egy csont noname (márkátlan) 25 mm-es F1.4 maximális fényértékű darabra esett az ebayen, ami egy gagyi C-mount – m4/3 konverterrel és szállítási költséggel együtt 11 000 forintért jutott el hozzám Angliából.
Tudni kell, hogy ez az optika m4/3 masinára csavarva ekvivalens 50 mm gyújtótávolságot ad és bár a fényereje marad F1.4, a mélységélessége kisfilmes vázra számítva egy F2.8-as 50-esének felel meg. A kis mütyür fokozatmentesen állítható, hat lamellás rekesszel rendelkezik (F1.4-F8 között állítható, de teljesen le is zárható a fényút), az élességállításért pedig egy másik, eleinte kissé nehézkesen járó gyűrű felel.
A legkisebb tárgytávolság a frontlencsétől számítva körülbelül 50 centi, ezért ha közelebb szeretnénk férkőzni témánkhoz (és hidd el, ilyen gyakran lesz), közgyűrűket is be kell szerezni hozzá. Az ebayen kínálnak olyan szetteket, ahol a bajonett-adapter mellé két „makró” közgyűrűt is adnak – érdemes egyből így, ezekkel együtt rendelni, mert utólag, itthon ilyet nagyon drágán lehet csak beszerezni (4-6e forintot is elkérnek egy kis menetes fémgyűrűért). Ezek segítségével akár tíz centire is csökkenthető a minimális tárgytáv, cserébe le kell mondani a végtelen állásról.
Az eszköz elejére csak a gyújtótávolság, a max rekeszérték és a TV Lens felirat van felszitázva – semmi információ a gyártóra vonatkozóan.
Meglepő volt látni, hogy a lencsék (a frontlencse mindenképp) még valamiféle bevonattal is el vannak látva – persze, szó nincs nanokristályos csodabevonatról. Üzemkészre szerelve sem túl nagy a teljes „makrós” rendszer; még a nagynak semmiképp sem mondható Panasonic DMC-GX1-re csavarva is nevetségesen apró a 25 mm-es csodaoptika.
Csináltam még egy képet, amin a Panasonic 20 mm F1.7 palacsintával, a Panasonic 14-42 mm F3.5-5.6 kitobival és az Olympus 45 mm F1.8 gyöngyszemével lehet együttesen látni a kis aranyoskát, íme:
Az optika használata
Miután rácsavartuk a C-mount -> m4/3 adaptert, tekerjük rá a lencserendszert m4/3-os fényképezőgépünkre. A fényképező menüjében állítsuk be, hogy objektív nélkül is lehessen vele fotózni. Erre azért van szükség, mert a CCTV obi semmiféle elektronikus kontaktussal nem rendelkezik, az élességállítás és a rekeszértékek módosítása is manuális módon, kézi erővel történik. Ennek megfelelően fotóink EXIF adataiban ne is keressünk gyújtótávolságot, vagy rekeszértéket, mert nem fogunk ilyet találni.
Ha megvagyunk ezekkel a lépésekkel, állítsuk a fotómasinát M-módba (teljesen manuális mód) a fotózáshoz. A Panasonic GX1 fénymérése gyönyörű szépen és pontosan működik a 25 mm-es olcsósággal, tehát nyugodtan hagyatkozhatunk akár az automatikára is. A makró közgyűrűk nélkül kissé nehézkes az élességállítás (főleg, mikor még nincs bejáratva az élességállító gyűrű), mert a fókuszgyűrű nagyon közel esik a bajonetthez, így csak ujjbegyeink hegyével érhetjük el azt megfelelően.
Képminőség
Portré- és makró fotókhoz használtam eddig az objektívet teljes megelégedéssel. Persze, vinyettál (főleg szűkre vett rekesszel; olyan, mint Nikon FX vázon a DX objektívek peremsötétedése), s csak a képfelület középső harmada éles igazán, de baromi jó hangulata van a vele készült fotóknak. A rajzolata is érdekes – leginkább a múlt század eleji optikákéhoz hasonlítható. A kép közepe borotvaéles, ha eltaláljuk a megfelelő tárgytávot. Érdemes állványra szerelt, vagy letámasztott géppel használni, hogy pontosan tudjunk fókuszálni, mert F1.4-en (főleg a makró közgyűrűk használatával) egy apró kézmozdulat is teljesen homályossá teheti a képet.
A színvilága teljesen rendben van, a felbontóképessége – nos – az olyan, amilyen, a bokeh kellemes (azért ne akarjuk a félmilliós „krémgépekével” összehasonlítani), de mindenképp ügyeljünk az ellenfényekre, mert azokat nem szereti a kis kütyü. Elég a kompozícióban egy világos ablak ahhoz, hogy fátyolos, kontraszttalan legyen a kép. Ha azonban hajlandóak vagyunk egy kicsit rekeszelni (F2.8 körülire), akkor sokat javul a helyzet. A vele készült fényképek meseszerűek, álomszerű hangulatúak és múltidézőek. „Pixel peepereknek” nem való, de azoknak, akik szeretnek kísérletezni és imádják a múlt század elejéről származó gépek képi hangulatvilágát, mindenképp megéri az árát. Ez tipikusan az az eszköz, amit „pénzügyi csőd” nélkül lehet továbbadni, ha egyszer megunjuk (erre kevés az esély). Nálam a rekesz mindig teljesen nyitva van, így az igazi.
