Sony FotóHajó 2012

Sajtóbejelentés:
 
A tavalyi sikerek után 2012 sem múlhat el FotóHajó nélkül, mely egyedülálló környezetben és tartalmas programokkal szolgálja a fotós társadalom tájékoztatását, szakmai fejlődését. Az egész napos rendezvényen folyamatos előadások és kiscsoportos gyakorlati foglalkozások váltják egymást, miközben a kiállítótérben a fotóipar legfrissebb újdonságait próbálhatják ki a résztvevők. Tehát fedélzetre fel, május 13-án Sony FotóHajó a ProPhoto Workshops szervezésében.
 
 
A 2. FotóHajó több újdonságot fog tartogatni az előző évhez képest. Korábbi vízi járművünk kapacitását duplájára cseréltük, így a májusi workshop-unknak a Zsófia Főhercegné Hajó ad majd otthont. A Dunán Szentendréig fogunk elhajózni, majd onnan térünk vissza a budapesti kikötőbe. A 2012-es Sony FotóHajó tematikája a divat- és glamour fotográfia köré fog épülni. Látható lesz majd egy komplett ”átváltozás”, ahol előadás közben készül el a modellünk sminkje és haj koronája, a fotózás összes fázisát bemutatja és kivitelezi az S1 Stúdió. A komfortos bálterem kellő befogadóképességgel rendelkezik több száz fő részére, az előadások segédanyagait nagyméretű LCD televíziókon, kivetítőkön is követni lehet majd. Előadóink között köszönthetünk egy hölgyet is, Jaksa Tímeát a Visualime-tól, aki a glamour világába kalauzolja el a nagyérdeműt. Férfiaknak, hogy értsék mi van a másik oldalon, nőknek, hogy másként láthassák – magukat. Hogyan tálaljuk ízlésesen az erotikát, kiderül a hajón…
 
 
Május 13-án az egész nap folyamán láthatnak majd technikai bemutatókat a Sony FotóHajó utasai, melyek során a legújabb fotómasinákról, objektívekről és kiegészítőkről tudhatnak meg részleteket, kulisszatitkokat. Szeretné kipróbálni a Sony tükör nélküli SLT rendszerét és legkiválóbb a Zeiss optikákat, vagy a Canon 1D X és Nikon D4 csúcskészülékeket? A FotóHajón minderre bőségesen lesz lehetősége, a programot úgy alakítottuk ki, hogy legyen szabadidő a termékek próbálgatására, beszélgetésre a képviseletek szakembereivel, illetve kötetlen eszmecserékre egymás között. Hiszen a fényképezés többről szól, mint az exponálógomb lenyomásáról…
 
A konferencia teremben kisebb csoportokba szervezve tartunk majd gyakorlati foglalkozásokat, ahol szakemberek mutatják majd be a divat- és glamour fotográfia mesterfogásait. A professzionális és kreatív megvilágítás trükkjeihez szintén határtalan mennyiségű stúdió felszerelés áll majd rendelkezésre a Mikrosat jóvoltából.
 
Kedvező időjárási viszonyok esetén, a tetőteraszon is aktív fotózást fogunk tartani, illetve a kihelyezett teleobjektíveket élesben lehet majd próbálgatni. A gyönyörű modelleket tavalyhoz hasonlóan, most is a EuropeFace garantálja. A délután folyamán az is kiderül, miként tudja magát egy fényképész a leghatékonyabban népszerűsíteni, mit tartogat számunkra Google és milyen üzleti potenciálok vannak a Facebook-ban.
 
 
Az egész napos programok közben persze minden fotós megéhezik, ezért a nap folyamán kétszer is biztosítunk meleg ételt, az estét egy svédasztalos vacsorával zárjuk. És persze nem maradhat el a tombola sem, melyen az eddigiekhez hasonlóan több százezer forint értékben sorsolunk majd ki ajándékokat.
 
 
Résztvevőként a belépő ára bruttó 10 000 Ft, mely tartalmazza az utazás, a szakmai programok, az étkezés költségét, ráadásul még le is vásárolható. Mindenkit rengeteg szeretettel és nagy fényerővel várunk 2012. május 13-án! 
 
Akikkel biztosan találkozhatsz a Sony FotóHajó 2012 Workshopon:
 
Sony, Canon, Nikon, Fujifilm, cFoto, S1 Stúdió, Bestfotókönyv, Hama, Sigma, Artwork Photo, Mikrosat, Epson, Pálvölgyi Digital, 
 
Akik a médiában segítik munkánkat:
 
FotoTV.hu, Fotoklikk.hu, Pixinfo.com, Bevezetem.hu, Fotomozaik.hu, Player.hu, Magyar Fotóművészek Szövetsége, Cultiris képügynökség
 
További információk és jelentkezés:
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.