Vannak bizonyos fájlformátumok, melyek szinte elválaszthatatlanul életünk részévé váltak. Ilyen elsősorban a JPEG formátum, ami mellett természetesen ott van az egyes gépek RAW állománya, vagy a GIF, a PNG, a TIFF. Azzal mindenki tisztában van, hogy a GIF fájlokat vagy animációra, vagy webes tartalomhoz szoktuk használni; a RAW, a TIFF veszteségmentes is lehet, tehát nyugodtan dolgozhatunk egy adott fotóval, nem kell a folyamatos minőségromlástól tartania senkinek. Hoppá! Folyamatos minőségromlás?
Bizony. Ha JPEG fájllal dolgozunk, ami veszteségesen tömörít, minden egyes mentéskor (azaz újratömörítéskor) újabb és újabb információk vesznek el a fényképből. A fenti kép az eredeti, amit a fényképezőgépem nyers fájljából konvertálva kaptam. Kipróbáltam, hogy mi történik a képpel, ha azt a Windows fényképnézegetőjével húszszor, illetve ötvenszer elforgatom és közben mentem. Az eredmény igen látványos:
Az első a húszszoros mentés utáni eredmény, a második az ötvenszeres utáni. Egyből szembetűnik a zajosodás és a részletvesztés. Mi tehát a tanulság? A JPEG állomány mindig munkafolyamatunk végterméke legyen, kerüljük az újbóli feldolgozást és mentést, mert a képminőség radikálisan romlik.
Én úgy csinálom, hogy az eredeti el van mentve, s annak másolatával vacakolok.
Igen, 20 újramentéssel ennyit lehet rontani rajta. A való életben azonban soha nem kell ennyiszer mentegetni, pl. ha a Lightroomban az eredeti JPEG-en dolgozol, akkor akármit, akárhány lépésben csinálsz, a végén való exportálás lesz az első(!) mentés, ergo nem lesz semmi látványos minőségromlás.