A Harvard fizikusai egy csapásra megoldották a fotósok összes problémáját: nanotechnológiai eljárásokkal olyan optikát képesek alkotni, amely a mostani palacsinta („Pancake”) felépítésű objektíveknél jóval vékonyabb, sőt, egyetlen lencséje nem vastagabb 60 nanométernél (egy nanométer a méter milliárdod része, egy hajszál körülbelül 100 000 nanométer vastag). A papírlapnál is jóval vékonyabb lencsetagok gyakorlatilag teljesen torzításmentesek lennének.
És így készülnének a szuperlencsék: a nagyon vékony szilíciumostyát nanométer vékony „arany antennákkal [sic!]” vonják be. Ezek a „V” formájú szerkezetek fogadják a fénysugarakat, azokat a fénytörésből eredő némi késleltetéssel szabályosan, egy másik irányba továbbítják. Ezen apró antennák finomhangolásával ugyanazt az optikai hatást lehet elérni, mintha a hagyományos, vastag üveglencséket alkalmaznánk, de azok torzításai nélkül.
A lapos lencse kiküszöböli az aberrációkat, mint például a halszem hatást (hordótorzítást), ami például nagylátószögű objektíveknél gyakran tapasztalható. Az újdonsággal azonban az asztigmatizmus és a kóma is elkerülhető, így az ezzel alkotott kép tökéletesen pontos és nincs szükség utólagos korrekciók alkalmazására.
Kíváncsi lennék, hogy a nano-antennák védelmét hogyan oldják meg, hiszen az elmélet szép és jó, de egy zsíros ujjlenyomat, vagy egy tisztességes frontlencse-törlés tönkre teheti az egész objektívet. Ha meg védőlencsét tesznek a speciális lencsetagok elé, akkor majdnem ott tartunk, ahol a part szakad. (Forrás: seas.harvard.edu)
