Biztos beleszaladtál már te is abba a helyzetbe, hogy egy nagyon jó témát kaptál el, de bizony, az utómunka során vetted csak észre, hogy színesben elvész a mondandója, teljesen „átlagos” szintre süllyed a fotó. A különféle képszerkesztő szoftverek rengeteg megoldást kínálnak arra, hogy színesből fekete-fehéré alakítsuk át fényképeinket. Az Adobe Photoshopban például ennek a legegyszerűbb és egyben legfantáziátlanabb módja az Image -> Adjustments -> Desaturte, avagy a „színtelítettlenítés”. Persze, van, amikor ez is megteszi (például szkennelt színes dokumentum esetében), de egy klassz képet, esetleg egy saját kedvencet ne alázzunk meg ezzel a módszerrel.
A színes fényképeken a témának általában egy pontjára, egy sávjára szeretnénk felhívni a néző figyelmét, így átalakításkor is fontos, hogy megmaradjon ez az eredeti elgondolás. Persze, ezen változtathatunk is, így a FF kép radikálisan más mondandót kaphat. Átalakítás közben színszűrőket alkalmazhatunk, melyekkel az egyes színcsatornákat (mint szürkeárnyalat) kihangsúlyozhatjuk, de akár el is nyomhatjuk. Például sokkal drámaibb hatású lehet egy nyári szép kék ég, ha a kék csatornát a többihez képest lejjebb húzzuk. De ugyanezzel az eljárással kiemelhető egy zöld bokor vörös bogyócsoportja, ha a vörös csatornával kezdünk el játszani. A lényege az egésznek, hogy ha nem muszáj, ne bízzuk az automatikára a színcsatornák paraméterezését, hanem kísérletezzünk, húzgáljuk a csúszkákat és figyeljük folyamatosan az okozott változást, hogy rátaláljunk a kívánt hatásra. Ja, hogy még el se mondtam, mit és hol kellene ehhez működésbe hozni? Íme:

Ha megnyitottuk átalakítandó fotónkat a Photoshopban, kattintsunk a jobb oldali sávban található „Adjustments” ablakban a fekete-fehér ikonra. Ezzel automatikusan létrehozunk egy Black & White adjustment layert (FF beállítási réteg), ahol a szokásos RGB (vörös, zöld és kék) csatornák mellett a sárga, a cián és a bíborvörös csuszkái is megjelennek. Most több lehetőségünk van arra, hogy „belőjük” az FF változtatásokat: vagy megnyomjuk az „Auto” feliratú gombot, és ekkor a szoftver maga dönti el, hogy mit emel ki és mit nem, vagy magunk kezdjük el húzgálni a csúszkákat, vagy – és ez a legzseniálisabb megoldás – rákattintunk a mutatóujjas kézre, amiből egy balra-jobbra nyíl mutat kifelé (bocs a debil fogalmazásért, de így talán a legközérthetőbb + lásd kép).

Most menjünk az egérkurzorral a fénykép azon részére, aminek az árnyalatát változtatni szeretnénk. Nyomjuk le a bal egérgombot, tartsuk is lent, majd bal, illetve jobb irányba húzzuk el az egeret. Ekkor a program annak a színnek a csatornáját kezdi el buherálni, amire rákattintottunk a felvételen. Mint minden hasonló esetben, itt is az a lényeg, hogy kísérletezzünk bátran, s közben tudatosan figyeljük, hogyan változik a kép. Ha eltaláltuk a megfelelő értékeket, egy kis vágással, egyenesbe hozással, keretezéssel máris sokkal hatásosabb, szebb fényképek születhetnek. Íme, pár példa:











Mondjuk a CS5-ben a direkt b&w opció elsőként a színszűrős ablakot nyitja meg.
Tehát a fantáziátlan megoldáson azért már túlléptek 🙂
@rapid136: az igaz, de ott nincs az a kis kezes jobbra-balra tologatom ikon 😀
hanem le kell nyomni az ALT-ot?
@Mega Héja: vannak kezdők is, akik nem olvasták még el a PS bibliát és nekik így egyszerűbb lehet elsőre.
negyed évszázada még nagy szám volt a színes fotó, mameg snassz 🙂
Te jó isten…
:facepalm:
„A színes fényképeken a témának általában egy pontjára, egy sávjára szeretnénk felhívni a néző figyelmét, így átalakításkor is fontos, hogy megmaradjon ez az eredeti elgondolás. „
Ne máááár… FF-ben egész máshogy kell komponálni, más vezeti a szemet!
Amúgy a leírt módszer valóban hasznos FF konverzióhoz.
én semmi „értéknövekedést” nem látok a képeken amit a FF okozna, számomra ez az instagrammal van egy szinten. sajnos a fotós oldalakon is mindenki azt hiszi, hogy egy unalmas p&s kép a dunakorzón hirtelen natgeo nagydíjas lesz egy desaturate-től.
@órarugógerincű felpattanó:
+1
Egyrészt régen rossz, ha már a kép csak úgy mond valamit, ha fekete-fehérbe tesszük! Ez ugyanaz, mint a HDR-ezés (most a túlszínezett HDR-ekre gondolok).
Másrészt a fekete-fehér fotóban pont a színestől eltérő képrögzítési technológia a lényeg, ugyanis a FF anyag máshogy „látja” a színeket, mint a színes. Ezért léteznek külön szűrők a FF fotózáshoz. Éppen ezért a deszaturáció (színtelenítés) pont a legrosszabb és teljesen alkalmatlan módszer igazi FF fotók készítéséhez, ugyanis így csak szürke-szürke fotókat lehet készíteni (a fehér nagyon világos szürke, a fekete sötétszürke lesz). Pont ezért van már régóta a Photoshopban (is) külön FF-átalakító funkció és az sem véletlen, hogy éppen azokat a színeket tudjuk állítani ilyenkor, amiket a szoftver felkínál. Szóval, használjuk csak ezt a funkciót, de előtte nézzünk kicsit jobban utána a FF-anyagnak a valós színekkel való kapcsolatának (nem egy több száz oldalas könyvet ismerek, ami _csak_ a szép, értékes digitális FF-fotók előállításáról szól)!
„Egyrészt régen rossz, ha már a kép csak úgy mond valamit, ha fekete-fehérbe tesszük! Ez ugyanaz, mint a HDR-ezés (most a túlszínezett HDR-ekre gondolok).”
Kedves bestpixel, kétségtelenül van vlamai igazságmagja annak, amit írsz, de azért ne próbáljunk tankönyvízű szentenciákat örökérvényű igazságokként beállítani.
Amúgy elhiszed nekem becsszóra, hogy az alábbi két fotómba többek között az FF konverzió „lehelt életet”?
lumixchallenge.jux.com/846095
lumixchallenge.jux.com/847083
Ez a téma többet és korrektebb feldolgozást igényel.
Bocsánat, de ez így kissé kontár…
Naponta több száz fotót nézek meg, válogatok, jól képzett rutinos fotóriporterek anyagaiból. Vágom, retusálom, színkezelem, nyomdára előkészítem.
De ez ami itt fent van … szerintem kissé félrevezető és a bemutatott példák közel sem sem példaértékűek. Semmilyen szinten nem azok. Sem a konvertálást illetően sem a vágást sem a retust… Egy ilyen berázott amatőr kép nem éri meg a vesződséget, egyáltalán nem lesz „művészi” a ff effektől. A másodikon illett volna egy kis korrekció a perspektíván (borulnak össze a függőlegesek), a harmadikon meg olyan szépen levágtad a ház tetejét mint a pinty. Zavaró és amatőr. Sajnálom. Ja, és ezek nem fekete fehér képek. Ha valaki azt akar csinálni, sztem ismerkedjen meg a kamerája lehetőségeivel. Jobb lesz az eredmény…
És akkor nagyon finoman és jól nevelten fogalmaztam 🙂
egész egyszerűen fekete-fehér képet nem így kell csinálni, és az ilyen félrevezető „okosságok” sok hiszékeny embernél rossz beidegződéseket okoznak majd. Az amatőr (és ez nem degradáló jelző) fotózásban is komolyan kell venni a szakmai dolgokat, nem hiszem, hogy egy ilyen „na, megtaláltam a fotósopp csodafegyvert” dolog egyből „hitelesnek” tűnő bejegyzést ér. Szerintem előbb tájékozódni kellene, felkészülni a témában, utánajárni, megtapasztalni, és legfőképp fekete-fehérben fényképezni!