Aki természetfotózással is foglalkozik, az valószínűleg gyakran használ nagyobb gyújtótávolságú objektíveket, hiszen – általában, a makrózástól eltekintve – a természetben, a vadonban messzi célpontokat kapunk lencsevégre. Tesszük ezt egyrészt azért, mert a kiszemelt állat valóban messze van tőlünk és egyszerűen nem is tudunk közelebb férkőzni hozzá, másrészt meg azért, mert pont nem is szeretnénk túl közel, sőt, mondhatni harapás közelbe kerülni (én például semmi pénzért nem óhajtanék egy nagymacskát 10-20-100 méteres közelből fényképezni).
Az emberbe valahogy bele van programozva, hogy féljen attól, ami nagy, hangos, gyors, mérgező, hegyes fogú, nagy szarvú – szóval érted, amire ránézel és kapásból vágod, hogy nem szimpi. De mi van a kis szőrös, aranyos, totyogó, kedves arcú állatokkal, mint például a hódokkal? Ugye, te sem félnél különösebben ettől az „aranyos” állatkától, s ha adódna rá lehetőséged, akár pár lépésnyire is megközelítenéd, hogy esetleg egy NatGeós képet lőhess róla? Nos, ideje felvenni a hódokat is a veszélyes, „ne menj közel hozzá, mert kinyírhat” állatok listájára: történt ugyanis, hogy egy 60 éves orosz fotós az életével fizetett egy közeli felvételért. A Sheskatov tó közelében, egy út szélén vette észre a sétálgató hódot az öregúr, s úgy gondolta, közelebb férkőzik a látszólag barátságos, békés állathoz. Mikor arcához emelte a gépet, hogy komponáljon és kattintson, az erős állkapcsú és igen éles fogú állat nekiesett és úgy combon harapta az embert, hogy annak az ütőere is megsérült. Mire kiért hozzá a segítség, elvérzett.
Bár a hódok általában békés természetűek és nem jelentenek különösebben nagy veszélyt az emberekre, esetenként kifejezetten agresszívek tudnak lenni, főleg, ha a területüket védik. Igaz, nem túl testes állatok, de soha ne becsüld alá a kisebbet, mert mint tudjuk: „kicsi a bors, de erős!”. Alábbi videó egy hasonló esetet mutat, amikor egy túl közel merészkedő videóst kerget el a szőrös lapos farkú. (Forrás: petapixel.com)
Ez mindig benne van, nagy adag pech is kellett ehhez… 🙁 A bácsit sajnálom, szegény hód felett meg nem törnék pálcát.
Laca én kedvelem a blogodat, de ez az írás a Velvet színvonalú bulvár végterméknél is alacsonyabbra lett belőve.
Vannak akik kerékpárral esnek el és kapnak végzetes ütést a fejükre, vannak akik egy szikláról esnek le mert rosszul lépnek és eltörik a lábuk, másokat meg a busz gázol halálra a „biztonságos” belvárosban.
Nincs szükség erre a pánikkeltésre a hódokkal szemben. A vadállatoktól nem félni kell, hanem érteni őket. Érteni a testbeszédüket, mert a legtöbb halálos támadás azért történik, mert nem olvasunk a jelekből, vagy mert nem akarunk, vagy nem is tudunk.
Ha a combartéria megsérül és nem vagyunk a szakszerű ápolástól pár percnyire, akkor az mindenképpen halálos. Megharaphatta volna otthon a szomszéd kutyája vagy egy hörcsög és ha a mentő lassan ér ki a forgalom miatt ugyan úgy belehalsz. Ha valaki ilyen szerencsétlen sérülést kap és nem állítják el perceken belül a vérzést, akkor az mindenképpen halálos. És nem a hódok miatt, hanem mert rosszul vagyunk összerakva.