A digitális fényképezőgépek mára már mindenhova beférkőztek – egyre több ember számára válnak elérhetővé, s ennek kapcsán egyre többen gondolják úgy, hogy ideje lenne egy kis pénzt keresni a drágán megvásárolt vassal. Persze, az újonnan a „szakmába” csöppenők közt is akad bőven tehetség, de még nekik sem kellene okvetlenül „eladni a lelküket” pár forintért. S hogy miért? Mi szól a lelkes amatőr profivá válása ellen? Íme öt nyomós ok, miért ne akarj pénzt keresni a fotográfiával:
1. Mert utálod a korábbi melódat.
Az olyan munka, ami nem elégíti ki intellektusodat, amiben nem tudsz kibontakozni, az idővel megöli a lelket és simán lehet akár a feneketlen pokol egy újabb szintje. Azonban a szenvedés és undor állapota nem minden esetben jó tanácsadó, nem biztos, hogy pont ebben a félőrületben kellene csavarni egyet az életeden. Bár kétségtelen tény, hogy a boldogtalanság akár inspiráló hatással is lehet rád, várj egy kicsit, vegyél ki pár nap szabadságot és tegyél rendet a fejedben. Minden váltáshoz jól jöhet egy részletes terv, amiben nem csak A, hanem B verzió is van arra az esetre, ha nem jönne be a váltás.
2. Mert azt hiszed, profiként több időd lesz fényképezni.
Ne is reménykedj, ha a mostani munkád mellett nehezen találsz időt hobbidra, akkor biztos lehetsz benne, hogy profi fotósként még kevesebb jut majd művészkedésre. Jelenlegi beosztásodban csak az aktuális munkakörödért felelsz, minden hó elején megtalálod a zsét a számládon cserébe. Ha azonban saját lábadra akarsz állni, akkor nem csak kattintgatnod kell majd, hanem intézheted a pénzügyeket, a könyvelést, a marketinget, a reklámozást, a behajtást és minden mást, amit most, a mostani munkahelyeden tucatnyian végeznek helyetted. Ja, és még valami: ha önálló vagy, te felelsz a „munkaeszközökért”, azok állapotáért, beszerzéséért, az esetleges hitelekért, amit egy újabb fényképezőgép megvásárlása jelent. Röviden: tiéd az egész felelősség MINDENÉRT.
3. Mert azt hiszed, híres és gazdag leszel a fényképészetből.
Sokkal könnyebb módját is megtalálhatod a meggazdagodásnak, például vehetsz magadnak egy lottószelvényt.. Persze, ki ne szeretne azzal foglalkozni, amit szeret is csinálni, de hidd el, a fotózásból manapság már nagyon nehéz meggazdagodni. Még Magyarországon is több ezer fotós jár előtted, aki régebben kezdte, sokkal több ismerőse van a szakmában és emellett jobb üzletember is nálad. Nem akarom azt mondani, hogy ne próbáld meg, de nem árt a jó és hiteles önfelmérés. Az kevés, ha anyud zavartan azt hazudja, „kicsim, ez a kép nagyon szép lett!”.
4. Mert a saját magad főnöke akarsz lenni.
Persze, megvan ennek is a maga varázsa, hiszen ha magad főnöke vagy, senki nem szól bele, ha egy fél órával tovább ültél a vécén, vagy épp nem a hivatalos ebédidőben mész el a haverokkal falni egy jót. De hidd el, ha saját magad góréja vagy, sokkal rosszabbul jársz! Magad elől ugyanis nem tudod elrejteni a hibákat, mindenért te és csakis te felelsz – történjen is bármi! Elszalasztottál egy határidőt? Nem hívtad vissza azt a nagyon fontos ügyfelet? Nem fizetted be időben az áfát? Bukó!
5. Mert sokkal inkább tetszik a „profi fotós” titulus, mint maga a profi fotós munkamorál.
Profi fotósnak lenni stresszes életmód, hidd el. Kérdezd csak meg például Völgyi Attila fotóriportert, aki reggeltől estig azon fáradozik, hogy elkapja azt a bizonyos pillanatot egy tetszőleges eseményen, amit majd megvesznek tőle a magazinok! Mindig ébernek kell lenned, rohannod kell egyik helyszínről a másikra, s közben nem biztos, hogy lesz elég időd egy reggelire, vagy ebédre. A lényeg: jól gondold át, hogy valóban a profik életvitelét szeretnéd e élni a napi 16+ órás munkaidővel, vagy az esetleges holtszezonokkal, amikor egy lyukas garast sem viszel haza – akár hónapokig! Járj utána, keress megélhetési fotósokat, kérdezd meg őket, megérte-e nekik ezt választani. (Készült a thephoblographer.com cikke alapján)
Jaja, kívülről mézesmázos lehet a dolog, de nem mind arany, ami fénylik 🙂
Részemről amatőrként szabadabb vagyok (de nincs is annyi lehetőségem, mint profiként, a másik olalát nézve…)
@MLaca: De há’ én ezt reszelem már jó éve, szegény Völgyi Attilát őrületbe is kergettem az idevágó szövegeimmel a saját blogján (no meg az esküvőifotós-ismerőseimet a facebook-csoportban), és most te is felébredsz? 😛
Én szabadúszóként sokkal jobban élvezem a munkanélküli időszakokat. Persze nélkülözés van meg minden, de sokkal szívesebben veszem kezembe a fényképezőgépet, hogy végre a magam igénye szerint alkossak.
Amikor a nyári időszakban megszaporodnak a munkák (nem esküvők, azokat már rég megutáltam), akkor undorom lesz egy idő után a fényképezéstől. Monoton, lelketlen. Bárki bármit állít arról, hogy a jó fotós mindig kreatív meg a bullshit, hogy ez egy változatos munka… valójában monoton. Utálom a művigyort a f@szkalap megrendelők felé, utálom, hogy nem értenek hozzá és baromságokat kérnek, utálom, hogy a giccsre kényszerítenek.
Persze még mindig jobban szeretem, mint bármi mást. De van olyan, hogy örülök neki amikor 3-4 hétig nincs semmi meló. Igazán fel tudok töltődni tőle, ilyenkor szívesen alkotok a saját kedvemre. Munka mellett erre sem idő, sem energia nincs.
Kis kiegészítés: Életem legjobb időszaka egy londoni reklámfilmes ügynökségnél volt, ahol a megrendelő nem packázott velünk, nem ugatott bele a dolgokba. Jött a Mercedestől egy arc, hogy felügyelje a forgatást és próbált itt-ott beleszólni, de nem lehetett. A producerünk leállította a forgatást és megmondta neki, hogy itt kiszállunk, holnap már jön az Audi a megüresedett sávba. Azt mondta, hogy jó, legyen ahogy mi akarjuk, folytassuk a forgatást. Végül nyert is a film egy pár díjat…
Ebben a szakmában az a legnagyobb baj, hogy amíg nem vagy az elit tagja, addig cirkuszi majomnak néznek. Ezt a legnehezebb elviselni, hogy a megrendelő csekkfüzetének rabszolgája vagy.
Az „okok” közül gyakorlatilag az összes igaz bármilyen szabadúszó szakmára is, semmi fotózás specifikus nincs benne. Ilyen alapon legyen csak mindenki mókuskereket hajtó alkalmazott. A már „profi fotós” körökben lévőknek persze minél kevesebb konkurencia van, annál jobb.
mindegyik ok nagyon „jó”. Úgy értem valóságos.
@fejetlen bárd: „Ebben a szakmában az a legnagyobb baj, hogy amíg nem vagy az elit tagja, addig cirkuszi majomnak néznek. Ezt a legnehezebb elviselni, hogy a megrendelő csekkfüzetének rabszolgája vagy.”
Nem csak ebben, hanem az egész világban úgy általában… Tetszett az említett producer hozzáállása – merd kinyitni a szád, lehet, hogy bulsz rajta, de meg lesz az eredméyne hosszútávon.
@poszt: mint fent, ez elég sok ‘félszellemi’ munkára igaz, kivéve a 3. és 5. pontot.
Még azt is bele lehetne venni, hogy nem a legdrágább készülékekkel és nem mindig a legprofibbak készítik a legjobb képeket. Meg kell találnod és fognod a pillanatot (persze, ez akkora közhely, mint ide az Antarktisz 🙂 ). Ismertem olyat, aki úgy kezdte, hogy vett egy marék hiper szerelést, meg néhány újságot. Később elment szaktanfolyamokra hozzáértőkhöz, aztán nemsokkal később abbahagyta – rájött.
Sok tehetseges amator ismerosom felcsapott profi fotosnak. Azota nyomatjak a marketinget a facebookon ezerrel, ontjak az n+1-edik kismamafotot, eljegyzesi nyeremenyjatekot, eskuvoriportot, ami pont olyan, mint az osszes tobbi fotose. Borzasztoan hianyzik a sajat latasmodjuk, a street-, termeszet- taj- epiteszet, stb fotoik. Orulok, hogy (ha?) meg tudnak elni belole, de hogy mar nem olyan kreativ es joszemu fotosok, mint amikor megismertem oket, az is szent.
Az okok között mégjobban aláhúznám azt, hogy a drága technika az utolsó a sorban, a látásmód és a RENGETEG tanulás előrébb van…
Igen 6.-nak jó lenne ezt is odaírni, hogy attól mert DSLR van a kezedben még ugyanúgy rossz képeket lősz. A technika semmi.
Tulajdonképpen csak Nánásinak lenni jó!