A filmes klasszikusokat idézi a Nikon legújabb tükörreflexes fényképezőgépe, a Df, amely minden fölösleges sallangtól mentesítve lett.
Mechanikus tárcsák, vezérlők tömkelege és klasszikus, szinte időtlen design idézi a régmúlt filmes, manuális SLR vázait, mint például a Nikon F2-t, vagy F3-at, melyek még kizárólag a fényképezés örömét szolgálták. A Nikon a Df-fel a fotózás élményét szeretné újra felfedeztetni a fotóssal – itt, ezzel a géppel valóban azt kapjuk, amit látunk. Sallangok, fölösleges szolgáltatások nélkül, „Színtiszta fotózás vagyok” jelmondattal robban be a köztudatba az újdonság, amelynek lelke a Nikon D4-ből ismert 16,2 MP-es, teljes képmezős („FX”) CMOS szenzor. Az Expeed 3 jelfeldolgozó processzornak hála a masina rendkívül gyorsan reagál használójának parancsaira (0,14 mp-es indítás, 0,052 másodperces kioldási késedelem), és rendkívüli energiatakarékosságából kifolyólag egy akkutöltéssel akár 1400 fényképet készíthetünk.
A Nikon Df érzelmeket vált ki – a klasszikus, szép vonalvezetésű, mechanikus remekműveket kedvelők bizonyára hamar lángra lobbannak majd, ha kézbe veszik ezt a fotómasinát. Dirk Jasper, a Nikon Europe professzionális termékeinek menedzsere a következőket mondta róla: „E fényképezőgép koncepciója a kezdetektől fogva a színtiszta fényképezés volt. Ez az a fényképezőgép, amelyet egyszerűen csak szeretnénk megmarkolni, majd elindulni és fényképezni vele. A fényképezés lényege az érzelmekről szól, a Df pedig éppen az érzelmekre hat nagyon erősen. A stílusos retro design és a profi technológia egyedi kombinációja kívül helyezi a gépet a hagyományos kategóriákon. A koncepciókkal és ötletekkel dolgozó, eltökélt fotósok szeretni fogják; azok pedig, akik kedvelik a klasszikus stílust, örömmel fogadják majd, hogy az új modell megjelenése a Nikon a fényképezés élvonalában eltöltött évtizedeinek örökségét idézi.”.
De nem csak kívül, hanem a motorháztető alatt is „szívdobogtató” a Df: a már említett képérzékelő és a jelfeldolgozó CPU lehetővé teszi az ISO 100 – 12 800 közti natív érzékenységi tartományt, amit akár ISO 50 – 204 800-ig is kiterjeszthetünk. A sorozatfelvételi sebesség legfeljebb 5,5 kép/mp, ami egy ilyen, neoklasszikus jellegű géphez untig elég. A legrövidebb záridő 1/4000 mp, a vakuszinkron 1/200 mp; a váz szigetelése a Nikon D800-zal megegyező időjárás-állóságot garantál. A tartósság a zárszerkezetre is jellemző, ezt ugyanis 150 000 cikluson tesztelték a gyárban. Újdonság a digitális korszakban, hogy a Nikon Df az első olyan dSLR, ami a még AI előtti Nikkor objektívekkel is – natívan – kompatibilis (összecsukható fénymérőcsatoló). Amikor nem-AI objektívvel fényképezünk A (Rekesz-előválasztásos) vagy M (Kézi) módban, akkor a Df lehetővé teszi, hogy (az AI objektívekével egyenértékű) teljes rekeszes fénymérést használjunk. Az objektív karakterisztikája, például a gyújtótávolság és a legnagyobb rekesz, a fényképezőgép egyszerű beállításával meghatározható, így a gép felismeri a rekeszbeállítást, és ki tudja számítani a megfelelő expozíciót.
Az újonc tudástárára jellemző a Multi-CAM 4800 39 mezős AF rendszer (-1 FÉ-től és akár f/8-tól működik), a „Célpont fehéregyensúly mérése”, amely élő nézetben módot ad célpont fehéregyensúly meghatározására a kép kiválasztott területe alapján, a „Fényképezési helyzetfelismerő rendszer”, ami igen pontos expozíciót, expozíciómérést tesz lehetővé, a 0,7-szeres nagyítású és 100%-os képfedésű pentaprizmás kereső (rendelkezik DX-kivágás móddal), a 3,2”-os LCD (921 000 képpontos felbontással), a kéttengelyes virtuális horizont, a „Halk kioldás mód”, a „Kivágás módok” (DX formátum, 5:4 képarány), a HDR mód (nagy dinamikatartományú mód, ami +/-3 FÉ-ig bővíthető), az „Aktív D-Lighting”, a „Retusálás menük” (pl. RAW feldolgozás), vagy a „Picture Control”, ami lehetővé teszi, hogy az egyes paraméterek – például az élesség, a színtelítettség és a színárnyalat – beállításainak finomhangolásával egyedileg módosítsuk állóképeink megjelenését.
A Nikon Df feketében, vagy fekete/ezüstben lesz kapható egy különleges kiadású Nikkor AF-S 50 mm f/1.8G objektívvel szettben. Természetesen a Df kompatibilis a gyártó egyéb kiegészítőivel is, mint például a WU-1a vezeték nélküli adapterrel, vagy a WR-R10 vezeték nélküli jeladó-vevőjével. A neoklasszikus gépet egyedi, exkluzív bőrszíjakkal és tokokkal (fekete, vagy barna kiadásban) egészíthetjük majd ki. A masina áráról és elérhetőségéről hamarosan írunk.
Ugy lattam 2750 euro lesz, kb. mint egy D800.
Most tudom, hogy kötekedő kukacnak fogtok tartani, de ez a gép elsősorban a retró-hullám meglovagolásáról és a érzelmekről szól, nem a fényképezésről. És ezen állítás meglehetősen logikus igazolással bír: Ha tényleg ez a retró-kialakítás szolgálná a legjobban technikailag és ergonómiailag a fényképezést, akkor miért nem ezen a vonalon maradt meg a vázak fejlődése és miért ment el gyökeresen más irányba? Ennyire nincs gőzük a gyártóknak és ennyire ne tudnák a vásárlók, hogy mit akarnak?
Kihangsúlyoznám, nem a váz létjogosultságát kérdőjelezem meg, főleg, hogy venni fogják, mint a cukrot. De akkor nehogy már azt állítsuk róla, hogy magának a nagybetűs FÉNYKÉPEZÉSNEK a megtestesítője. 😀
@kesztió: Én azért örülök neki, hogy a legfontosabb expozíciós értékeket saját dedikált tárcsával lehet szabályozni. Ez egy kicsit hiányzik nekem a modern vázakról.
Egyébként meg igen, valóban szolgálhatja a fotózás örömét a géped kinézete, ahogy az autózás élményét is ha az autód (kívül és belül) szép és öröm benne ülni. De ez csak addig működik, ha a szépség nem megy a használhatóság rovására. Ha a géped megfelel arra amire kell, nem okoz neked bosszúságot, akkor tökmindegy, hogy milyen rajongást mutatsz mondjuk a formaterve iránt. Mindig érdekes egy fotós szájából azt hallani, hogy ez mennyire felesleges, holott a fotózás maga is főként a szépségről, esztétikumról szól. Miért ne lehetne egy használati tárgyunk, éppen a legfontosabb használati tárgyunk, használjuk azt hobbira vagy munkára, éppenséggel szép? Most a retró a divat, ez most a legtöbbek által ideálnak tartott formatervezési elv. Öt év múlva meg majd a futurisztikus forma lesz divat, akkor meg majd annak is lesznek fikázói (főként azok akik örökké azt fikázzák ami éppen divat).
Én a Fujifilm X-rendszer esetén érzem azt, hogy egy igazi fényképezőgépet markolok. Nem a legkényelmesebb a fogásuk, de minden ott van ahol lennie kell és nem utolsósorban jól esik ránézni. Nálam a retro design mánia nem újkeletű, én világéletemben rajongtam értük. Az első gépeim (még gyerekként az apámtól ajándékba kapva) Nikon FM2 meg Olympus OM vázak voltak, amik már akkor sem voltak éppen fiatalok (nyolcvanas évek vége, kilencvenesek eleje). Én ezeket (főleg az Olympus OM-et) nagyjából 2006-ig használtam amikor végül engem is elnyelt a digitális forradalom. De sosem szerettem ezeket a „takony” gépeket. Kétség kívül belesimulnak a tenyeredbe, de puritánok, csak a célszerűségről szólnak, sehol egy aranyos design elem. Olyanok mint egy kalapács egy sima fa nyéllel. Arra van amire használnod kell, semmi több.
@kesztió: Ugyanaz a lenyege mint a Traubisodanak. Regen imadtuk, es ezt az erzelmet probaljak meglovagolni akkor is ha mar nem sok koze van hozza.
Szerintem amugy a legszebb retros ami mostanaban kijott az az Oly E-M1. Kezdek m43 hivo lenni… 🙂
Eszrevettetek, hogy a Nikonnal az utobbi idoben minden „pure”?
a kezelőszervek (felülnézeti kép) a kis lcd-vel nagyon bejön, szemből nézve már kevésbé.
az 5,5-ös sorozat kimondottan gyenge az analóg elődökhöz képest.
mindenképp merész lépés a nikontól, elismerésem h meglépték.
mlz: csak egy privát megjegyzés, visszajelzés: számomra fárasztó volt olvasni e cikket: túl sok marketinghablaty közül kellett az érdemi részleteket kimazsoláznom. a jellemzők vázlatos felsorolásának jobban örültem volna.
(persze nem vagyunk egyformák, így jártam.)
@In Motion: Ebből is látszik, mennyire nem vagyunk egyformák; mondjuk, azt, hogy az E-M1 ennyire szép lenne, talán tőled hallom legelőször.
Vitán kívül ízig-vérig nagytudású profi masina, de szépség tekintetében… hmm… túlságosan csicsás, túl sokat akart „mondani” a dizájner, éppen csak hogy nem lett csiricsáré vásári holmi belőle.
Ha szép gépet akarsz látni, ott a GX7. És most tényleg nem azért, mert Panasonic. 😀 Hanem, mert az enyhén retró utánérzetében is elegánsan minimalista.
@fejetlen bárd: szerintem itt a „szépség” igenis a használhatóság rovására megy.
Ha ezek a tárcsák könnyen járnak, azaz ujjbeggyel lehet pörgetni őket (ahogy én szeretném), garantáltan „pörögni” fognak akkor is, ha épp csak véletlenül érsz hozzájuk.
Ha pedig erő kell az elforgatásukhoz, akkor két ujjal kezelhetőek csak, amit inkább nem kommentálnék. A régi nyugis manuálfókuszos időkben ez nem volt gond, egy modern gépnél annál inkább.
Azt elismerem mondjuk, hogy én a retró gépekhez teljesen másképp viszonyulok, mint ti, én már a digitális világban kezdtem a fotózást. Pontosabban volt rövid ideig egy Canon FP-m is, de annál is az örömteli használat helyett mind arról álmodtam, hogy lecserélem majd egy digitálisra.
Tehát nálam hiányzik a retróhoz való érzelmi kötődés, hozzám pl. a GX7 letisztult, elegáns, minimalista formavilága áll közelebb.
@kesztió: A GX7 nekem is tetszik. Egyszeru, es szep. 🙂 Abszolute elfogadnam, sot nezegettem is, mert tervezek m43-ot hasznalni. Mindig is szerettem a Panasonic konnyu kezelhetoseget, volt is egy Lumix point-and-shoot-om, es imadtam.
Csak én érzek erős ellentmondást a „… minden fölösleges sallangtól mentesítve lett.” és a „Mechanikus tárcsák, vezérlők tömkelege…” mondatrészek között? Egyébként meg ez egy teljesen felesleges modell, az aktuális divathullám meglovaglása. Nyilván sokaknak bejön majd, ez tudja a gyártó is, éppen azért készült. De a sallangmentesítést elvégezhették volna a meglévő formavilág megtartásával is (nem mintha érteném, mit jelent itt pontosan a sallang kifejezés).
kicsit olyan pentaxos 😀
@kesztió: A módválasztó tárcsa sem pörög el magától, pedig ahhoz sem kell két ujjadat használnod. Lehet ezt nagyon jól csinálni, hogy határozottan, kattogósan járjon, de mégsem kell nagy erőt kifejteni. A Fujifilm X-rendszerben és a Leica gépeken nagyjából ezzel találkozol.
Múltkor fogdostam a Fujifilm X-M1 gépet, azon az egyik tárcsa olyan hangosan kattogva jár (nem nehezen, csak hangosan), hogy ha kiállok vele a Kossuth tér közepére, akkor a környék összes madarát elijesztem vele. De a hangot leszámítva érzésre kellemes. Határozottság kell hozzá, de pont jó ahogy van. Felsőbb kategóriás Fujikon meg egyenesen pazar minden téren.
@fejetlen bárd: akkor neked kemény ujjaid vannak. 😀 életemben nem sikerült soha egy ujjal elfordítanom a módválasztó tárcsát a Lumix G5-ösömön. Mondjuk, ott a tárcsa kisebb és emiatt a nyomaték is az, de akkor is. És, ha megnézed a következő posztban a videót, a Nikonos fazon is szépen két ujjal pecegteti.
De ízlések és pofonok, simán elfogadom, hogy valakinek inkább ez jöjjön be.