A bullet time felvételi technikával először a Mátrix mozifilmben találkozhattunk. Azóta azonban nem csak profik, hanem amatőrök is előszeretettel használják ezt az eljárást saját mozgóképeikben is. A bullet time lényege, hogy sok-sok kamera vagy fényképezőgép kell hozzá, melyeket általában félkörívben állítanak fel, és szinkronba kötve sütnek el a megörökítendő pillanatban, majd az utómunkánál az így kapott fotókat mozgóképpé fűzik össze. Egy akciódús jelent így „befagyasztva”, körbejárva jeleníthető meg. Kisebb büdzsével rendelkező videográfusok kölcsönzött, esetleg (saját) olcsó kompakt gépekből álló garmadával állnak neki a feladatnak, de akadnak olyanok is, akik – lásd lenti példát – a lehető legprofibb cuccal kezdenek neki a forgatásnak.
Persze, azért itt sem (csak) saját zsebből ment a móka, a Canon Professional Network (CPN) „kicsit” besegített: összesen 50 darab EOS 1Dx vázat és ugyanennyi EF 24-70 mm F2.8L II USM objektívet adott a művelethez Dodo Hunzikernek és Pierre Reischernek, akik megálmodták a projektet. Aztán jöhetett a tetemes előkészületi munka: a gépek kicsomagolása, összerakása és konfigurálása (6 ember egy egész délelőttöt eltöltött ezzel a feladattal), a kész fotógépek felszerelése a bő 20 méteres állványzatra, végül a teljes szett összekötése és szinkronizálása. A projektről készült videóban láthatunk küzdősportot, vízisít, és persze magát a szett felépítését (egyébként ezt a dokumentumfilmet is Canon vázakkal vették fel, de ez esetben egy EOS 5D Mark III-ra és egy EOS C300-ra bízták a munkát).
A felvételek láttán persze kérdéses, hogy nem lett volna esetleg elég olcsóbb gépekkel dolgozni, de amint az alkotók maguk is jelezték, sosem hitték volna, hogy a Canon pont a legprofibb gépeit adja a munkálatokhoz (szerencséjük volt, hogy a helyi Canon képviselet épp a Moszkvai atlétikai világbajnokságra készült, így épp volt raktáron pár fényképezőgép). Reischer és társa, akik korábban még élőben nem is látták az EOS 1Dx-et, szerencsére elég gyorsan megbarátkoztak a profi készülékekkel, és sikerült is megtalálni a megfelelő beállításokat: 1/1000 mp záridő, F2.8 rekeszérték és ISO 800 érzékenység vált be nekik. A konfigurálást elvégezték egy referenciavázon, majd az adatokat CF kártyára mentették, amit a többi vázzal beolvasva élesítettek. Rendkívül fontos volt, hogy minden egyes készülék ugyanúgy legyen beállítva. Semleges színprofillal dolgoztak, a fehéregyensúlyt pedig napfényre állították.
A fotómasinák belövése azonban csak a „műszaki jéghegy” csúcsa volt; a vezérlőelektronikát egy technikus gyártotta le a semmiből. Megrajzolta a NYÁK-ot, összeforrasztotta az alkatrészeket és megírta hozzá a vezérlőprogramot. Így már csak egyetlen egy gombot kellett megnyomni ahhoz, hogy mind az 50 gép szinkronban exponáljon. Az időzítésnél a távkioldó kábeleinek hosszát is figyelembe kellett venni: ha az egyik véletlenül hosszabb-rövidebb lett volna, máris eltérést tapasztalhattak volna a szinkronidőben, ami – ugye – borította volna a felvételt.
Végül két hét ment rá az utómunkálatokra, amikor a szerkesztő a számtalan képfájlból összegyúrta a 10 másodperces videót. Vajon megérte? (Forrás: petapixel.com, cpn.canon-europe.com, popphoto.com)
