Egyelőre korai temetni az Olympus nagyágyúját, az OM-D gépcsalád csúcsát, az E-M1-et, ugyanis a gyártó továbbra is kitart mellette, folyamatosan számíthatunk frissítésekre. Már a prágai utam során kiderült, hogy az Olympus megbecsüli a régi ügyfeleit is, és nem tékozolja el a drága befektetéseiket elhamarkodott termékfejlesztésekkel (értsd: új gépek bejelentésével). Az Olympus szóvivője azt nyilatkozta, hogy az E-M1-et továbbra is a toppon fogják tartani, amit folyamatos firmware frissítésekkel óhajtanak megvalósítani. Prágában lehetőségem adódott arra, hogy párbeszédet folytassak az Olympus egyik vezetőjével, Takahiro Tosakával, aki szintén alátámasztotta a 43rumors.com legfrissebb posztjában olvashatókat, ami szerint „[…] az E-M1 marad a csúcsmodell, és a jövőben érkező vezérlőszoftverek alapján videózásra is az E-M1 marad a rajongók első számú választása. Jön a 4K-s felbontás is, a vezetők tisztában vannak az igényekkel, ám az még egyelőre nem tisztázott, hogy ezt a funkciót az E-M1 is megfogja-e kapni egy firmware frissítés formájában, vagy majd csak egy új modellben lesz elérhető.”
- Következő poszt Ennek a Leica objektívnek saját páratartalom-szábályzója van
- Előző poszt Több mint 100-féle filmet próbálhatunk ki ezzel az interaktív emulátorral
Olvastad már? Sigma objektívek tesztjei!
Keresés
Támogasd az MLZphoto oldalt!
Ha szeretnél hozzájárulni az MLZphoto weboldal működéséhez, kérlek kattints ide, és légy te is hivatalos támogató!
Vagy hívj meg egy kakaóra:
Vagy egyszerűen használj banki átutalást ("ADOMÁNY" megjegyzéssel): OTP Bank 11773425-04680611
Facebook Követők
Ha tetszik az oldal és naprakész információkat akarsz olvasni a témában, kérlek, nyomd meg a Tetszik gombot és kövess a Facebookon is!