Ki ne ismerné a NASA Astronomy Picture of the Day Archive archívumát, vagy a Sky Image Lab képgalériáját, vagy a Hubble Heritage képes oldalát? Az ott látható fényképek azonban nem mind „úgy estek ki a gépből”, ahogyan látjuk, hanem javarészüket előbb fel kellett készíteni „emberi fogyasztásra”, mert bár rengeteg információt hordoztak nyersként, a leképezés nem pont egy átlaghalandó esztétikai érzékére volt kihegyezve. Rengeteg felvétel nem is a fény látható spektrumában készül, hanem például az infravörösben, de gyakran készülnek HDR fotók, vagy fekete-fehérből a színesbe alakítottak, hogy Átlag József számára is élvezet legyen a felvételek nézegetése. Íme, öt példa arra, amit a NASA szakemberei az utómunkálatok során elvégeznek:
1. Több fényképből összeraknak egy hatalmas nagy panorámaképet. Nagyszerű példa erre a Curiosity Marsjáró által küldött képek összerakosgatása, vagy mondjuk az M31 galaxisról (Androméda-köd) készített 1,5 gigapixeles fotó, ami összesen 7398, a Hubble űrtávcső segítségével készített fotóból lett összerakva.
Az Androméda-köd (M31) egy része – a felvételek a Hubble űrtávcső segítségével készültek, a feldolgozásban J. Dalcanton, B.F. Williams, és L.C. Johnson (University of Washington), a PHAT csapata, és R. Gendler vettek részt
2. Kitöltik azt, ami hiányzik. Pont a fentebb példaként említett Curiosity Marsjáró által lesugárzott felvételek szoktak „hiányosak” lenni, így ki kell egészíteni az összeállított panorámaképeket (a kiegészítés az égre vonatkozik).
3. Az infravörös tartományban készített fotókat átalakítják látható, színes felvételekké. A NASA legtöbb infravörös képét Robert Hurt dolgozza fel az Adobe Photoshop segítségével, így a furcsa képekből az átlagember számára is élvezetes, színes fényképeket láthatunk. „Tulajdonképpen az infravörös spektrum különböző részeiről nyers, szürkeskála adatmintákat veszek, majd látható színekké dolgozom fel ezeket (jellemzően vörös, zöld és kék Photoshop rétegként), hogy az infravörös tartománynak, amit az emberi szem egyébként nem lát, pontos, színekre leképezett változatát hozhassam létre. Egyfajta vizuális fordítást végzek .” – mondta Hurt.
Az Orion-köd (M42) – balról jobbra: vörös, zöld, cián, kék; alsó sor balról jobbra: RAW 3 csatorna, szintek beállítása, negyedik cián csatorna és a végső, kompozit kép
4. A láthatatlan és a látható keverése. Robert Hurt azonban nem csak vizuálisan fordít, hanem kever is. Gyakran hoz létre olyan HDR képet, ami a fény látható és láthatatlan spektrumát ötvözi, így a szokásosnál több részlet kerül a végső fotóra.
Balra fent a Hubble képe, jobbra fent a Spitzer fotója, majd alul a kettő kompozíciója, a Sombrero galaxis (M104)
5. Végső simítások, zaj és egyéb képi hibák eltüntetése. Ugyanúgy, mint a „földi képeknél”, a csillagfotókat is ki kell csinosítani az utolsó képfeldolgozási lépésben. Itt a zavaró tényezőknek mondhatunk búcsút, mint például a képzajnak, az optikai hibáknak, az UFO-knak stb. [a szerk. megjegyzése] „A kamerák optikái létrehozhatnak olyan jelenségeket, amit a naiv nézelődő valóságos képrészletnek hinne. Ezektől megtisztítjuk a képeket, mert nem akarjuk, hogy Átlag Béla olyat lásson bele a világegyetembe, ami nincs is ott valójában. Minden esetben elmentem a több gigabájtos, sok rétegből álló fájlokat, mert ha valami hibát követek el a munka során, azt így könnyebb utólag kijavítani. Egy digitális (vagy optikai) hiba és egy valós, asztrofizikai objektum között az asztronómus képes különbséget tenni.” (Forrás: petapixel.com)
Robert Hurt, a csillagfotók összerakásának egyik nagymestere
