Képminőség
A Panasonic DMC-GX8 képminőségét a fényképezőgép saját JPEG motorja és a RAW fájlok konverziója alapján néztem. A JPEG motort standard fotóstílussal, -5 értékre vett zajszűréssel (egyéb értékeket hagytam a gyári nullán), Adobe RGB színtérrel használtam Large, azaz teljes 20 MP-es felbontással. A RAW hívás során az Adobe Photoshop CS6 próbaváltozatát és az Adobe Camera RAW beépülő moduljának 9.1.1-es, legfrissebb kiadását használtam gyári értékekkel. A fotómasina hosszú záridőre vonatkozó zajszűrését is deaktiváltam. A későbbiekben látható képmintákat vegyesen, a Panasonic 12-35 mm F2.8, a Panasonic 35-100 mm F2.8 és az Olympus 60 mm F2.8 makró objektívekkel készítettem. Az „elrettentés” kedvéért lőttem pár fotót a Panasonic 14-140 mm utazózoomjával is, ám annak további használatát elvetettem a nagyon erős shutter shock (berázás) miatt. Első körben jöjjenek a szokásos zajos képek:
Balra mindig a fényképezőgép saját JPEG motorjának eredménye, míg jobbra az Adobe féle RAW konverzió látható. Érdekes, hogy míg a saját JPEG állományoknál ISO 800 és ISO 1600 közti értékek mellett elkezdenek elmosódni a legfinomabb részletek, addig RAW-ból építkezve akár egy FÉ-vel magasabbra, azaz ISO 1600 és ISO 3200 közé is elmerészkedhetünk, viszont a színek összefolyása még ISO 25 600 mellett sem vészes a JPEG-ekkel, míg a RAW fájloknál a legmagasabb érzékenységi érték már használhatatlanná válik (elsősorban a vörös csatorna hajlamos „kifolyni”).
Továbbá azt vettem észre, hogy ISO 12 800 és ISO 25 600 értékeken az automatikus fehéregyensúly elmászik, kicsit több kék kerül a képbe. ISO 100-6400 között szinte Kelvin fokra azonos a fehéregyensúly, majd ugrik egyet. A RAW-ból konvertált képeknél is látszik némi különbség, de messze nem annyi, mint a fényképezőgép saját JPEG motorja által létrehozott fájlokban. És még mielőtt kimaradna, íme egy kép az említett shutter shockról, ami elsősorban a 14-140 mm-es objektívvel jelentkezett 1/160-1/250 mp-es záridők mellett (a képstabilizátor be volt kapcsolva; jól látható az egyirányú elmozdulás):
Az új szenzor dinamikájára is kíváncsi voltam, így kifejezetten kerestem néha az olyan témát, ahol a bebukott és kiégett részek egyaránt jelen voltak. A Panasonic DMC-GX8 meglepően jól dolgozott:
Nem csak a bebukott, hanem a szinte teljesen kiégett részekről is visszalehetett hozni részleteket, pedig a RAW hívás során csak a csúcsfények és az árnyékok csúszkáival ügyködtem. Ha valaki egy képet meg akarna menteni, és lenne rá elég ideje, valószínűleg sokkal többet ki tudna hozni egy-egy RAW fájlból.
A GX8 menüjében található egy úgynevezett „Diffrakciókompenzáció” funkció, amit ha bekapcsolunk (azaz automatára állítunk), akkor a fényképezőgép rendszere megpróbálja az adott objektívre, gyújtótávolságra és rekeszértékre támaszkodva kiiktatni a diffrakció hatásait, ami itt, ennél a fotómasinánál picivel F6.3-nál szűkebb rekeszértékek mellett már egyre jobban észlelhető. A hatás minimális és csak a gép saját JPEG állományain látható.
Összességében meg voltam elégedve a Panasonic DMC-GX8 képminőségével. A zajszint – azaz inkább a részletek elmosása – valamivel korábban jelentkezik, mint a 16 MP-es lapkáknál, de jó minőségű objektívekkel, a diffrakciókompenzáció használatával (vagy RAW-ban való fotózással) jó minőségű fényképeket lőhetünk 20 MP-en is. A színvilág nagyjából maradt a régi, tehát az egy generációval ezelőtti Panasonic féle. A képminták a Flickr oldalon találhatóak (letöltésre elérhetőek az eredeti méretű állományok is).
