Szóval, karácsonyra megjött a legújabb, legklasszabb, full frame szenzoros géped, hozzá egy finom F1.2-es üveg, és most azon kattogsz, hogyan tudnád kihasználni a szettet úgy, hogy ne csak egy színes maszlag legyen a képen? Szeretnéd, ha az F1.2 nyújtotta papírvékony mélységélesség a kezed alá dolgozzon és ne ellened? Íme, pár tanács az slrlounge.com stábjától, hogyan lehetnek fényképeid nyitott rekesszel is pont ott élesek, ahol azt te szeretnéd!
Meglepő, s talán nem is gondolnánk, de amikor fényképezni tanulunk, akkor az egyik legnehezebben elsajátítható készség a különösen nagy F-értékkel (azaz nyitott rekesszel) való élességállítás. Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha elsőre nem sikerül – gondoljunk csak bele, hogy a nagy mozifilmek forgatásakor az operatőr mellett van egy személy, akinek többek közt az a dolga, hogy mindig az legyen majd éles a vásznon, amit a rendező elképzelt. Ez az illető tekergeti felvételkor az objektív élességállító gyűrűjét – amint azt a filmekben látjuk, igen nagy sikerrel.
1. Ismerd az alapokat
Ez a tanács a fotózás számtalan területére igaz (sőt, az életünkre is): ismerd, s tanuld meg az alapokat. Azaz ne akarj futni, ha még járni sem tudsz! Egyelőre nincs olyan „varázslatos” automatikus beállítás, aminek hatására minden tág rekeszes képünk magától lesz ott éles, ahol mi azt szeretnénk. Először is meg kell értened a mélységélesség fogalmát (DOF – Depth Of Field), meg kell tanulnod a reciprok szabályt (mi az a záridő, amit használnod kell adott gyújtótávolságon), ki kell ismerned a fényképezőgéped, hogy tudd, milyen beállításokat kell használnod, hogyan kell kezelned az AF finomhangolást.
Mindig éles képet készíteni úgy, hogy közben papírvékony a DOF nem könnyű dolog. Ne add fel hát, ha elsőre nem sikerül – légy türelmes és gyakorolj, valamint tartsd be a fentebb leírtakat!
2. Az élességállítás majd újrakomponálás a kis mélységélesség egyik legnagyobb ellensége
Csupán nagyon kicsi része éles a témának, ha kis mélységélességgel dolgozol. Függően a gyújtótávolságtól, a tárgytávtól, és az F-értéktől (no, meg persze a szenzormérettől) megeshet, hogy csupán pár centiméter, vagy akár csak pár milliméter lesz éles a témából. Az élességállítás utáni újrakomponálás a nagyon kevés fókuszmezővel, vagy a nagyon gyenge AF rendszerrel rendelkező gépeknél „divatos” szokás: a középső AF mezőt ráhelyezzük a témának arra a részletére, amit élesen szeretnénk majd a fényképen viszontlátni, majd rögzítjük a fókuszt, és kissé elsvenkeljük a gépet, majd exponálunk. Nagy mélységélességgel ez a mozzanat problémamentesen kivitelezhető, mert az elmozdulás a Z-tengely mentén minimális, ám ez a kis elmozdulás egy full frame lapkás gép esetén, amire mondjuk egy 135 mm F2 vagy egy 85 mm F1.2 lencserendszer van felcsavarva, már elég ahhoz, hogy a tág rekesszel elkapott téma életlen legyen.
Ehelyett inkább válasszuk ki azt az AF mezőt, ami a lehető legközelebb van a részlethez, amit le szeretnénk fotózni, így jelentősen lecsökkenthető az újrakomponálás általi mozgás, és az életlenség esélye. Persze, nem minden fényképezőgépnek hatékony az AF rendszere, és még több masinánál látható, hogy az összes AF mező a keresőkép közepére van bezsúfolva.
3. A mozgás, bemozdulás bármilyen formája megöli az élességet
Úgy tűnik, a papírvékony mélységélességnek rengeteg ellensége van – nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy itt milliméteres tartományokról van szó. Az újrakomponálás mellett az apró mozgások is tönkre tehetik a legjobbnak ígérkező képet. A téma gondos felmérése során ügyeljünk az összes olyan összetevőre, ami bezavarhat, ami bemozdulást, mozgást idézhet elő (például szél, becsapódó ajtó, az emberi test állandó, apró mozgása stb.)
Ha például gyerekekről szeretnénk portréfotót készíteni, használjunk állványt, így legalább részünkről kipipálható a stabilitás. Egy öt éves gyerkőccel már valamelyest együtt lehet működni oly mértékben, hogy tízből legalább két-három felvétel ott legyen éles, ahol azt mi szerettük volna (jellemzően a szemek), de egy kisebb lurkót nehezen lehet rábírni a nyugton ülésre. Ilyenkor érdemes leültetni az alanyt, hogy legalább ne rohangáljon előttünk össze-vissza, és legalább minimális esélyünk lehessen a fotó sikeres megalkotására. Ha például egy 100 mm F2.8-as objektívvel dolgozunk, váltsunk át kézi élességállításra, állítsuk be a fókuszt, majd sorozatfelvételi módban, apró előre-hátra mozgásokkal kompenzáljuk a gyermek mocorgását (értelemszerűen itt már nem állvánnyal dolgozunk). Kis szerencsével és rengeteg türelemmel itt már lesz esély legalább egy-két éles képre.
4. A kommunikáció a vékony DOF barátja!
Ne titkolózz portréalanyod előtt, beszélj hozzá fotózás közben – mondd meg neki, hogy most mit szeretnél csinálni, merre mozduljon, te merre fogsz mozogni, mit szeretnél elérni stb., hátha a kezed alá tudnak dolgozni. Sajnos, vannak olyan alanyok, akikkel nem lehet szót érteni, ilyenek például az állatok, vagy a kisgyerekek. Ilyen helyzetekben először is érdemes átgondolni, valóban szükségünk van-e az iciri-piciri mélységélességre, vagy jobb lenne-e mondjuk F5.6-F8 a célra. Ha állatokat szeretnénk lencsevégre kapni, várjuk meg, míg az megáll, vagy küldjük rá a sorozatfelvételt.
5. Az elkerülhetetlen elfogadása
Ha közelebbről alaposabban megvizsgáljuk akár a mozifilmeket, biztos felfedezünk majd olyan jelenetet, ahol kissé lágy a kép, ahol picit mellé ment az élességállítás, amit persze mesteri módon gyorsan és feltűnés nélkül korrigálnak. Annak ellenére, hogy óriási gyakorlattal rendelkező, igen jól fizetett szakembereket alkalmaznak a filmiparban, még így is előfordulnak apró bakik. Bár az életlenség néha elkerülhetetlen, ez mégsem jelenti azt, hogy a „mellé ment” képet törölni kellene a memóriakártyáról vagy a merevlemezről.
Persze, mindig arra törekszünk, hogy a lehető legélesebb fotót készítsük el, de az sem hozza közelebb a világvégét, ha egyszer kissé mellé ment a fókusz. Nyilván nem mindegy, hogy hol fordul elő a hiba: munka közben, tárgyfotózásnál egyértelmű, hogy nem szabad hibázni, és addig kell ismételni a felvételt, míg az tökéletes nem lesz. Ezzel szemben, ha mondjuk egy családi összejövetelen fotózgatunk, akkor nem minden az élesség. Van, hogy egy jól elkapott pillanatnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint annak, hogy bár borotvaéles az alany szeme, az arckifejezése épp üres, semmitmondó. Ha pedig nyitott rekesszel dolgozunk, amúgy is figyelembe kell venni azt a tényt, hogy eleve lágyabbak lesznek a képeink, hiszen köztudottan (sokkal) jobban rajzol minden objektív, ha kicsit szűkítjük az íriszt. Tehát ne essünk azonnal kétségbe, ha valahol nem tökéletes az élesség, hiszen erősen feladatfüggő, hogy létszükség-e a borotváló pixel. (Forrás: slrlounge.com)
