Körlátó söröskupak-kamera érkezett az egyik neves sörgyártótól

CapCam névre hallgat egy német sörmárka új blődsége, ami ráadásul igen erősen félrevezető cím. A CapCammel önmagában ugyanis nem lehet fényképeket készíteni, főleg nem akkor, ha egy sörösüveg kupakjára helyezzük. A termék igazából egy speciális lencsével és több tükörrel felszerelt eszköz, amit okostelefonunk kameramoduljának lencséje elé helyezve vehetünk csak használatba. „Mert az élet 360°-ban zajlik” – szól a reklámszlogen; még szerencse, hogy a CapCam nem kerül kereskedelmi forgalomba: a terméket csak úgy lehet beszerezni, ha a gyártató cég Facebook oldalán részt veszünk egy kis versenyen, aminek az a lényege, hogy bemutassuk, hogyan élvezzük a sört a haverokkal (tipp: keress rá a CapCam szóra).

capcam1

Végül is miért ne? Leteszed az okostelefont az asztalra, amit körbeültök, aztán elindítod a felvételt, és onnantól lehet inni a sárgaföldig és filmszakadásig – a telefonod úgyis mindenre emlékszik majd. Nincs is szebb annál, mint amikor Full HD-ban élvezheted másnap másnaposan, ahogy a haverokkal bódult állapotban a legmókásabb szóviccekkel szórakoztattátok a kocsma népét. Pont jókor jött az ötlet, a FB ugyanis immár képes kezelni a 360°-os fényképeket és filmeket – szóval, kocsmahuszárok, irány a sörgyártó oldala, szerezzetek be ti is egy ilyen prizmát, aztán lássuk azokat a mókás képeket, filmeket! (Forrás: bokeh.digitalrev.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.