Lehúzza a rolót a Triggertrap

A kreatív kamerakioldók gyártóinak egyik úttörője, a Triggertrap bejelentette, hogy körülbelül egy hónapon belül végleg bezárja kapuit. A 2011-ben alapított vállalkozás egy sikeres közösségi pénzgyűjtő akció után piacra dobta ötletes, többféle módon működő kamerakioldóját, amivel igen jó piaci helyezést tudtak elérni. Idővel szépen kinőtte magát a vállalkozás, és immár serdülő cégként jelentette be 2013-ban az újabb kreatív kioldót, a Triggertrap Adát. Ezúttal is a kickstarter.com közösségi finanszírozást választották, s össze is jött a gyártás megkezdéséhez szükséges 500 000 dollár, ám a cégnél elszámolták magukat, az új kioldó alkatrészei drágábbnak bizonyultak, mint azt korábban kalkulálták.

2015 májusában végül be kellett látniuk, hogy a Triggertrap Ada projekt kútba zuhant, és nem tudják leszállítani a megrendelt egységeket. Ezután a kudarc után a vállalkozás már nem tudott újra talpra állni, ezért hosszas küzdelem után úgy döntöttek az illetékesek, hogy bezárják a boltot. A Triggertrap termékek mindennemű támogatása azonnali hatállyal megszűnik, a letölthető alkalmazások továbbra is elérhetőek maradnak a virtuális piactereken, ám ezek idővel – támogatás és fejlesztés hiányában – elvesztik majd működőképességüket, ahogyan jönnek az újabbnál újabb operációs rendszerek az iOS és az Android alapú okoseszközökre. Kár értük. (Forrás: dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...