Működés
Az OM-D E-M1X legfontosabb újításairól már esett szó, így hát eljött annak is az ideje, hogy megnézzük, milyen eredményt kapunk a valós használat során. A nálam járt vázra már az 1.00-ás firmware volt feltelepítve, tehát elvileg a végleges, „ilyen lesz a boltból is” változattal tehettem próbára a masinát. Sajnos, csak egy pár napot töltött nálam az E-M1X, és pont kifogtam a legpocsékabb időjárást, ráadásul még az Adobe Camera RAW sem támogatja a gép RAW fájljait. Igaz, pár napja már elérhető az Olympus Workspace nevű szoftvere, amivel be lehet olvasni ennek az új masinának is a nyersfájljait, de az ipari szabványt mégiscsak az ACR jelenti. Nos, ennek ellenére pár fájlt azért beolvastam és TIFF formátumba átkonvertáltam, hogy jobban szemügyre vehessem a pixeleket. Az Olympus magyar képviseletétől egy 12-40 mm F2.8 PRO-t, egy 40-150 mm F2.8 PRO-t és egy 45 mm F1.2 PRO-t kaptam a készülék mellé, sajnos, képstabilizátoros optika nem érkezett. A váz önmagában az alábbi eredményt produkálta a kezemben:
Kattints!
Érzésre és látványra körülbelül ugyanazt a teljesítményt kapjuk a beépített képstabilizátortól, mint amire az E-M1 Mark II is képes. A hosszabb gyújtótávolságokat – elvileg – valamivel jobban meg lehet fogni, de ezt majd még a 300 mm F4 IS PRO-val le kell tesztelnem. Még ha ugyanaz is lesz az eredmény, mint a kisebb OM-D vázzal, akkor sincs szégyenkeznivalója a gépszörnynek, hiszen így is piacvezető e téren.
Az első ismerkedés során még annyira maradt idő, hogy kipróbálhassam a különféle nagyfelbontású módokat, és összevessem az így készült felvételek képminőségét a hagyományos, 20 MP-es felbontással készült tesztképekével. Az egyik kedves olvasóm kérte, hogy próbáljam ki leméretezni 20 MP-re a nagyobb fotókat, s nézzem meg, hogyan változik a zajszint. Ehhez a kísérlethez kikapcsoltam az összes zajszűrést, és a legjobb minőségű JPEG beállításokat használtam fel. Íme:
Amint az várható volt, a nagyfelbontású fájlok leméretezve sokkal jobb képminőségűek lettek: nem csupán a zaj szintje volt alacsonyabb, mint a natív 20 MP-es képeknél, hanem a részletesség is láthatóan magasabb volt. Zaj szempontjából bő 3 FÉ (!) előnyt kapunk, ha High Res képeket méretezünk le 20 MP-re.
Kattints!
A fenti összehasonlítást elnézve igen meggyőző a High Res működése. Azt azonban ne feledjük, hogy ezek a több expozícióból álló felvételek csak statikus témánál használhatók! Ha a téma két expozíció közt elmozdul, csúnya lesz a kompozit kép. A másik hátránya ennek a szolgáltatásnak (főleg a kézi High Res módnak), hogy időigényes: a fényképezőgép hosszú másodpercekig eldolgozgat egy-egy kioldás után.
No, az Olympus OM-D E-M1X-ről szóló cikksorozatom első részébe ennyi fért. Mi hát az első benyomásom a gépről? Egyrészt az, hogy nagyon masszív, „örök élet plusz egy nap” minőséget kapunk. A kezelőfelület az utolsó gombocskáig teljesen személyre szabható; szerintem ez a váz még jobb ergonómiát nyújt, mint az E-M1 Mark II. A markolatot élmény megfogni, nem lóg le róla a kisujjam, a 40-150 mm F2.8 PRO-val is egyensúlyban volt a szett. A masina rettenetesen gyors működésű. Persze, már az E-M1 Mark II sem volt lassú, de ez mégis valahogy pattogósabbnak érződött. Az autofókusz látványosan gyorsabb lett, és témakövetéskor az AF mezők szinte rátapadnak az alanyra. Az Olympus képviselői azt ígérték, hogy hamarosan összehoznak majd egy olyan eseményt, ahol élesben is szénné lehet majd tesztelni a különböző követőfókusz módokat – na, az után tudok majd bővebben nyilatkozni erről a részről! Várom az Adobe Camera RAW általi támogatást is, addig nem akartam nagyon belemenni a képminőség vizsgálatába. Komoly változást nem várok az E-M1 Mark II-höz képest, hiszen ugyanaz a szenzor van mindkét gépben. Jó lenne, ha végre jobbra fordulna az időjárás is, a téli szürkeségben nagyon nehéz megfelelő témát találni a képmintákhoz.
Folyt. köv.
A teszthez az Olympus OM-D E-M1X fényképezőgépet és az objektíveket az Olympus magyar képviseletétől kaptam kölcsön.
