Elbúcsúzhatunk a Canon EOS 7D sorozattól

Bár az elmúlt hónapok, hetek pletykái arról szóltak, hogy lesz a 7D Mark II-nek utódja, ami elvileg az EOS 80D és a 7D Mark II összegyúrt változata lenne, most mégis úgy tűnik, hogy a lassan öt éves sikermodell leszármazott nélkül maradhat. Legalábbis a klasszikus értelemben véve. A canonwatch.com szerzője úgy véli, hogy a 7D Mark III helyére egy tükörnélküli váz kerülhet, ám arról még folyik a vita, hogy vajon az inkább hobbifotósokat megszólító EOS-M, vagy az új,. EOS R rendszerbe születne majd le az újdonság. Az EOS R RF bajonettjének előnyeit már kiveséztük (pl. nagy átmérő, amire nagyobb kezdő F-értékű optikákat lehet tervezni stb.), az EOS-M korlátaival pedig mindenki tisztában van. Szerintem, ha igazán profi APS-C lapkás fotógéppel szeretné a Canon megszórni a piacot, akkor mindenképp az EOS R rendszerben kell gondolkozni. A foglalatnak mindegy, milyen lapka van mögötte, ráadásul az APS-C szenzoros EOS R masinák bevezetésével a Canon szépen lezárhatná az EOS-M életpályáját. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne jelenhetne meg az EOS 90D, ami egyesítené a 80D és a 7D családok vonalait, de az a készülék valószínűleg túl drága lenne a kétszámjegyű gépek szerelmeseinek, ugyanakkor túl „kezdő” a 7D Mark II-höz szokott fotósok részére. Csuda tudja.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...