Márciusban jön a profi EOS R váz!

A Canon vérprofi „L-es” EOS RF objektívjeit végre lesz is mire felcsavarni. Mármint olyan vázra, amin ki is használhatjuk a bennük rejlő potenciált: 2020 márciusában állítólag érkezik a Canon csúcskategóriás tükörnélküli EOS R fényképezőgépe! Már nagyon sokszor volt róla szó, hogy a Canon 60, 80, 120 MP-es képérzékelőket fejleszt és tesztel, sőt, a profi EOS R is szóba került már itt-ott. Most azonban úgy tűnik, hogy tényleg megkapjuk azt a zászlóshajót, amit a japánok még a 2020-as „Photography Show 2020” rendezvény előtt mutathatnak be. Sajnos, még nem sokat tudni a készülékről, de az biztos, hogy „EOS 1 szintű” masinára számíthatunk, amiben egy 60 MP-es, full frame méretű szenzor játszhatja majd a központi szerepet. A forrás szerint azonban érdemes ezeket az infókat fenntartásokkal kezelni, hiszen eddig nem volt egyetlen egy olyan EOS 1D szériás gép sem, amiben sok megapixeles lapka lett volna. Az EOS 1 mindig is a sebességről és a csúcsszolgáltatásokról szólt, ráadásul annak sem lenne túl sok értelme, ha bármit is a februári CP+ után jelentenének be. Szóval, érdekes és egyben kissé ellentmondásos hírek ezek, de az biztos, hogy a Canon záros határidőn belül tényleg leleplezhet egy igazán „profi” EOS R vázat.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...