Már évek óta tart a fotós ipar mélyrepülése – sokan az okostelefonok robbanásszerű terjedésével magyarázzák a jelenséget, s bár van némi igazság a feltevésben, a képlet nem ilyen egyszerű, sőt, a folyamatosan fejlődő képességű és képminőségű kameramodulok csak részben okolhatók a fejleményekért. Nyilván könnyű legyinteni és ujjal mutogatni az okostelefonokra, de bármennyire is hihetetlen, javarészt mi magunk okoztuk, s okozzuk a bajt. Lássuk hát, minek tudható be ez a radikális hanyatlás, és mivel tudjuk megállítani, vagy akár visszafordítani!
„Egy eszköz mind felett”, avagy milyen kényelmes, hogy csak egyetlen egy kütyüt kell magunkkal cipelni, ráadásul az a zsebünkben is kényelmesen elfér! Emellett igények is annyira alacsonyak lettek, hogy a hétköznapi kattogáshoz nincs szüksége senkinek egy dedikált fényképezőgépre. Ezek ellenére nem kell haragudni Steve Jobs-ra, a „simogatós zsebszámítógépek” mellett több más tényező is okolható, de a gondot mi magunk, a felhasználók okoztuk.
1. A fényképezőgépek (kép)minősége már évekkel ezelőtt elérte a „nagyon jó” szintet
Gondoljunk csak bele, 15 évvel ezelőtt milyen digitális fotómasinák voltak kaphatók! Akkoriban még egy-egy újabb gépgeneráció valódi változást hozott, ami egyrészt a felbontást, másrészt a képminőséget (zajszint, dinamika) is újabb szintekre emelte. Ha jobban belegondolunk, ma gyakorlatilag nincs olyan cserélhető objektíves készülék, amivel ne lehetne szinte minden fényképészeti feladatot megoldani. Egyre újabb szolgáltatások és funkciók teszik könnyebbé az alkotást, és egyre jobb a fókuszrendszer, a fehéregyensúly és még sorolhatnám. Igazi fejlődést viszont már jó ideje nem láthattunk egyik gyártónál sem, valahogy nem akarnak tömeggyártásba kerülni a korábban itt-ott megemlített csodaszenzorok és képfeldolgozó egységek. Így hát nem csoda, hogy egyre kevesebb okunk van a gépcserére.
2. Csökkenő érdeklődés a fotózás iránt
Itt most vegyük ki a számításból azokat a fotósokat, akik a fényképészetből élnek. Bármennyire is szeretnénk, a fotóipar nem belőlük él, hiszen nem ők képviselik a nagy tömegeket. Emlékezzünk vissza azokra az időkre, amikor a digitális fényképezőgépek ára annyira lecsökkent, hogy boldog-boldogtalan megengedhette magának, hogy vásároljon legalább egyet. Mindenki szeretett volna birtokolni egy készüléket! Sokan nem is azért vettek maguknak gépet, mert fényképezni szerettek volna, mert meg szerették volna ismerni ezt az alkotói folyamatot, hanem mert egyszerűen ők is „divatosak” szerettek volna lenni az ismerőseik körében: „ha a haveromnak van, nekem is kell!”. A folyamat során a piac túltelítetté vált, és egyre nehezebbé vált újabb potenciális vásárlók „bepalizása”. Nagyon-nagyon leegyszerűsítve kétféle „fotográfus” létezik: az egyik belső késztetésű, alkotni akar, szívesen próbál ki új dolgokat, igazi „művészlélek”, míg a másik csupán egyszerű felhasználó, aki nem fényképeket, nem művészeti alkotásokat készít, hanem csak kattog. Felszerelését is csak azért vette, mert kíváncsi volt – ha bejött neki, még maradt egy kicsit a fotózásnál, ha nem, hamar elvesztette az érdeklődését a képelés iránt, és ment minden a levesbe. Mivel ez az utóbbi csoport messze nagyobb, mint az előbbi, ezért erősen befolyásolta a piacot vásárlási kedvük elvesztése.
3. A közösségi média, a képmegosztó platformok hatása
Régen, a filmes érában egy fotós csak úgy tudta felkelteni az emberek érdeklődését, ha olyan kimagaslót alkotott, hogy fotóit műtermekben, galériákban állították ki, illetve könyvekben, magazinokban publikálták. A képeknek még valódi értéke volt. A közösségi platformok térhódításával viszont boldog-boldogtalan közzé teheti képanyagát, ráadásul az elérhető közönség sem olyan kicsi, mint egy meghívásos kiállításnál: akár emberek milliói láthatják a feltöltött „alkotásainkat”. A képelés lassan, de biztosan elértéktelenedett; az online életmód terjedésével és térnyerésével egyre kevesebb fotót nyomtatunk, egyre kevesebb nyomtatott magazin, könyv jelenik meg. Igazából nincs is mit nyomtatni, hacsak valaki nem a szelfik és az „ezt ettem ma ebédre” képek szerelmese. Manapság már nem témákat, hanem saját magunkat „fényképezzük”, a képalkotás már nem a történet elmeséléséről, a dokumentálásról szól, hanem saját magunkról. Ehhez pedig nincs szükség egy 600 mm F4-es objektívre, sem egy nagy és nehéz dSLR vázra, sem ISO 6400-ra – elég egy telefon. Megváltozott a fotós téma, a fotós és a környezet.
4. A fotográfia egyhelyben toporog évtizedek óta
Ha jobban belegondolunk, mindent ugyanúgy fotózunk, mint akár 100 évvel ezelőtt; igazából nem változott a fotográfiában semmi lényeges, már nincsenek korszakalkotó képek, fotósok, a legtöbben csak másolják az előző generációk alkotásait, munkamenetét. Nézzük csak a zenét, a divatot – olyan változásokon ment keresztül mindkét ipar, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket! Mind a zenében, mind a divatban megvolt az egyes korok saját egyéni irányzata, de hol van ez a szintű változás a fényképészetben? 2019-ben is ugyanolyan egy Naplemente, mint amilyen 1919-ben volt, sőt, a vidéki tájképek sem változtak sokat, ha egyáltalán. Vakon követjük a szabályokat (pl. harmadolás), nem kísérletezünk annyira új dolgokkal és megmaradtunk a megszokott mederben.
Hogyan változtathatunk ezeken a dolgokon, hogyan lendíthetünk újra a fotóipar szekerén? Egyedileg lehet ezen a trenden egyáltalán változtatni? Nos, próbáljunk meg visszatérni a gyökerekhez: mi volt az, amiért kézbe vettél anno egy fényképezőgépet? Hogyan lettél szerelmes a fotografálásba? Minek a hatására veszel kézbe egy fotómasinát? Emlékezz vissza az izgalomra, a szenvedélyre, amikor elindultál fényképezni, amikor nem egyszerűen csak elkattintottad a gépet, hanem kerested a témát, majd képet alkottál róla. Vedd elő ismét egyre gyakrabban a felszerelést és alkoss! Minél több fényképet készítünk, minél gyakrabban használjuk a fotógépet, annál több embert inspirálhatunk. Minél többeket vonunk be a fotografálás szépségébe, annál felkapottabb lehet megint ez a gyönyörű alkotási mód.
A fentieket Robin Wong mesélte el videójában sokkal szebben és példákkal alátámasztva, ezért nézd meg, hallgasd meg mondandóját, megéri!
