Ez a kiborg szem ugyanúgy működik, mint az igazi!

A Hong Kong University of Science and Technology (Hongkongi Műszaki Egyetem) kutatói egy olyan műszemet hoztak létre, ami az igazi emberi szemhez hasonló működésű! A Leilei Gu vezette csapat által megrajzolt elektrokémiai szem félgömb alakú retinája nagy sűrűségű nanopálcikákból áll, melyek működésükben az emberi szem retinájának fotoreceptorait utánozzák. A műszem 100 fokos látószöggel bír, ami csupán kb. 30 fokkal marad el az emberi látószervétől. A műretinán beeső fény útja egy ionizált folyadékkal töltött üvegtesten át folytatódik, melynek végén a 2 mm széles területen elterülő fotoreceptorokra (nanovezetékekre) fókuszálódik. A fotonok által gerjesztésbe kerülő nanovezetékek vékony, folyékony fémből készített flexibilis vezetékeken elektromos jelet küldenek az agy felé. A mesterséges retina fényérzékenysége már megegyezik a biológiai szemével, sőt, a nanovezetékek még az igazinál is kisebb késleltetésűek: 19,2 ms a válaszidejük, és 23,9 ms alatt újra bevetésre készek (az emberi szemnél ez a két adat 40, illetve 150 ms).

Persze, az összkép azért nem teljesen hibátlan, mivel a műszem felbontása (egyelőre) csak 100 pixel (10 x 10-es felosztásban; pixelenként 4 db nanovezeték továbbítja a jelet), s bár maguk a nanovezetékek apró méretűek, a folyékony fémből álló „idegek” még túl nagyok. A bionikus szem gyártása ráadásul költséges és lassú folyamat. Egyelőre még azt sem tudni, mennyire tartós ez a külső áramforrást igénylő kiborg szem. De nem baj, a prototípus most már megvan, a kutatók mostantól a problémás részletek átdolgozásával tölthetik idejüket: állítólag egy évtizeden belül elkészülhet a „végleges” verzió. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés

.