Nyugtatót adott ki a Japan Industrial Partners Inc.

Bizonyára mindenki tudja már, hogy az Olympus eladja képalkotással foglalkozó üzletágát: a vásárló, avagy befektető cég pedig nem más, mint a Japan Industrial Partners Inc., avagy JIP. A két vállalat június 24-én írta alá egyetértési szerződését (szándéknyilatkozat?) az ügy kapcsán, s várhatóan szeptember környékére már meg is lesznek a részletek, hogy majd december 31-re lezárulhasson az átadás-átvétel. Időközben – érthető módon – az Olympus rajongói kétségbeesésüknek és csalódottságuknak adtak hangot, amit eddig a hivatalos kiáltványok sem tudtak csillapítani. Ezúttal maga a vásárlójelölt JIP adott ki egy hivatalos írást, amiben a szokásos cég- és helyzetismertető blabla után pár sorban próbálják csitítani a kedélyeket.

„A JIP befektetési alapelve a potenciális növekedési lehetőségek kiaknázása a meglévő üzleti alapok és technológiák maximális kihasználásával, amikkel a befektetést befogadó társaságok és vállalkozások rendelkeznek. A JIP úgy véli, hogy hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások ügyfelekkel történő szállításával és az alkalmazottak számára vonzó társaság felépítésével a vállalkozás teljes mértékben kiaknázhatja potenciálját és növekedési lehetőségeket kereshet.

Az újonnan létrejövő vállalat növekedési stratégiát vállal a neves Zuiko, OM és más márkajelölések körül, amelyek az Olympus évtizedek óta kifejlesztett és továbbfejlesztett optikai és objektív technológiáit tartalmazzák. Feltételezve a K + F és a gyártási keretet, az új vállalat elkötelezi magát amellett, hogy kiváló minőségű és megbízható termékeket és szolgáltatásokat szállítson az Olympus ügyfelei számára szerte a világon.

Július másodikán az Olympus világszerte ismertette a legújabb M.Zuiko objektívek útitervét – az ebben a tervben bemutatott termékek megvalósítása az üzleti transzfer után is folytatódni fog. Minden egyes termékkategóriában folytatódni fog a termékfejlesztés, amiről ügyfeleinket a jövőben folyamatosan informáljuk.

Az Olympus és a JIP megtesz minden szükséges előkészítést a képalkotó üzletág zökkenőmentes átruházása érdekében. A JIP elkötelezte magát amellett, hogy mindent megtesz azért, hogy az új vállalat élénk és energikus vállalkozásként növelje jelenlétét a globális piacon.” – nagyjából ez áll a közleményben. Te is megnyugodtál?

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...