A Nikon tervei 2021-re: jönnek tükrös vázak is – összefoglaló

A Nikon prezentációjából érdekes részletek derültek ki. Többek között fény derült arra is, hogy a tükörnélküli Z-rendszer mellett a gyártónak esze ágában sincs szélnek engedni a dSLR vázak és F-bajonettes objektívek rajongótáborát, sőt, jövőre tükörreflexes fotógépek és rájuk csavarható lencserendszerek is be lesznek mutatva. No, de nézzük, mi minden derült ki a Nikon prezijéből:

  • A Z 7 II december elje/közepe táján kerül a boltokba, a második szállítmányt pedig 2021 januárjában kapják meg a kereskedők
  • 2021 végéig összesen nyolc (8) új, Z-bajonettes optikát adnak át a mérnökök, így a Z-család 24 tagúra fog bővülni
  • Az újdonságok közt lesz öt fix gyújtótávolságú, köztük egy 400 és egy 600 milliméteres nagyágyú
  • A hamarosan érkező 100-400-as borotvaéles lesz, és a fejlesztők azt remélik, nagyon sokat fognak belőle eladni
  • Két új makrót is kapunk: 60 és 105 mm válik elérhetővé natívan a Z-foglalatra
  • Az új Webcam Utility ingyenes, és remek megoldás családok össze hozatalára
  • A Nikon visszaigazolta a korábbi híreszteléseket, miszerint 2021-ben több, F-bajonettes üveggel is meglepi majd a rajongóit, de egyelőre részleteket nem tudni
  • 2021-ben jön továbbá két dSLR váz is (esélyes a D850 utód). A Nikon nem zárta le a tükörreflexes masinák fejlesztését, de a fejlesztések a MILC irányába mennek (csakúgy, mint a fejlesztés finanszírozása is)
  • Egyelőre a Nikon még mindig több tükörreflexes vázat ad el, mint MILC-et
  • A Z-bajonettes gépek (bár itt a forrás szerintem az F-bajonettes dSLR-ekre gondolt) továbbra is kapják majd a firmware frissítéseket, ahol nem csak hibajavításokra kerítenek sort, hanem új, „jelentős” frissítések is bekerülnek a repertoárba
  • A Snap Bridge-t is fejlesztik ezerrel, immár firmware-t is frissíthetünk rajta keresztül
  • A fejlesztőmérnökök a szemérzékelésre fognak ráfeküdni; legutóbb bekerült a Kisállat mód, de a közeljövőben a vadvilág állatait is fel fogja majd ismerni a rendeszer.
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...