Cserélhető kameramodulos, moduláris telefont szabadalmaztatott a Xiaomi

Egy érdekes szabadalom került elő, amiben a Xiaomi mérnökei egy olyan okostelefont rajzoltak meg, ami moduláris felépítésének köszönhetően cserélhető kameramodullal rendelkezik. Persze, mint minden szabadalmi bejegyzésnél, úgy itt is érvényes, hogy egyáltalán nem biztos, hogy lesz is belőle kereskedelmi termék. Ha azonban én lennék a Xiaomi vezetője, biztos zöld utat adnék az ötletnek, hiszen manapság már minden okostelefon ugyanolyan, mint ezer másik, a paramétereken kívül gyakorlatilag semmivel sem lehet kiemelkedni a tömegből. Maga a modularitás nem újkeletű ötlet, korábban már többen is előálltak hasonló elképzeléssel, de valamiért nem nagyon akar tömegcikké avanzsálódni ez az újítás.

1. kameramodul, 2. akkumulátor / kijelző modulja, 3.-4. a modulokat összekötő sínrendszer és elektronikus csatlakozók egysége (ábra a Xiaomi szabadalmi bejegyzéséből)

Nos, a Xiaomi ötlete alapján a telefon három modulból állna, ahol a legfelső tartalmazná az alaplapot és a kameramodult, a középsőben az akkumulátor (és – gondolom – a kijelző), míg az alsóban a kommunikációs egységek (azaz csatlakozók, mint például USB, 3,5 mm stb.), a hangszóró(k), valamint a mikrofon kapna helyet. Az egyes modulok sínrendszer segítségével kapaszkodnának egymásba, oldalirányból lehetne összezárni őket (akár retesz is zárhatna a folyamat végén, hogy akaratlanul ne csússzon szét a rendszer). A szabadalmi leírásban kétféle kameramodult említenek a szakemberek: az egyik négyszög alakú kialakítást kapna, amelyben három kamera és egy vaku lenne elhelyezve, míg a másik egy „csíknyi” egység formáját kapná. Ez utóbbiban négy (vélhetően kisebb méretű) kamera kapna helyet.

A Xiaomi célja ezzel a megoldással részben az lenne, hogy a cserélhető modulokkal meghosszabbíthassuk a telefon életciklusát, hiszen ha az egyik komponens már nem elégítené ki igényeinket, egy egyszerű cserével szinte új életre kelhetne a rendszer. A környezetvédelem nemes gesztus, de végül teljesen mindegy, hogy egy teljes telefont dobunk ki, vagy csak egy részét – valami mindenképp a kukába kerül. Valószínűleg az idő kideríti majd, hogy lesz-e ebből egyáltalán valami, s ha igen, mekkora sikert arat a felhasználók köreiben. (Forrás: nl.letsgodigital.org)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...