A CIPA legfrissebb jelentése szerint a fotós piac még mindig nem állt helyre, az eladott fényképezőgépek száma idén júniusban alig haladta meg a tavaly hasonló időszakban leszállított mennyiséget. Nagy valószínűséggel véget ért a digitális fényképezőgépek virágkora, hiszen aki akart, már bevásárolt magának korábban, s a magas árak miatt egyhamar nem fogja lecserélni meglévő szettjét egy újabb, ám a réginél alig jobb paraméterekkel rendelkezőre. A Canon is hasonló nézetet oszt, hiszen a japán gyártó legutóbbi pénzügyi jelentésében maga írta le, hogy „..bár az EOS R5 és EOS R6 szépen teljesít, nem tartjuk valószínűnek, hogy a piac jelentősen javulna. Ebből kifolyólag nem számítunk arra, hogy az eladott egységek száma a jövőben folyamatosan növekedne, és majd visszatér a korábbi helyzet, hanem azt gondoljuk, hogy a rajongók, az igényes amatőrök és profik számára gyártott csúcsminőségű fényképezőgépekre és videokamerákra kell koncentrálnunk. A cél az értékesítési számok stabilizálása.”. Úgy tűnik, hogy egyre több gyártó helyezi előtérbe a „fizetőképes” felvevőközönséget (korábban például az OMDS is kijelentette, hogy inkább a csúcskategóriát fejlesztenék), tehát az olcsó belépő kategóriás készülékek helyére egyre inkább a felsőbb- és csúcskategória érkezik, s az árak – ennek megfelelően – emelkedni fognak.
A kép csak illusztráció
Nos, anno, a filmes érában sem milliószám adtak el gépeket a gyártók, de a digitálisra való átállás időszaka sokaknak megnyitotta a fotózást, mint szórakozást. Időközben szép nagyra fúvódott ez a lufi, ami várható volt, hogy egyszer kipukkan, és akkor minden visszaáll a régi kerékvágásba. Szóval, a fotóipar nem fog bedőlni, de a gyártók már nem élhetnek olyan nagy lábakon, nem lehet annyi alkalmazottjuk, mint 2012 környékén – jöhet a redukció! (Forrás: mirrorlessrumors.com)