A világ első fényképe valamikor 1717 környékén készülhetett, ám Johann Heinrich Schulze, aki kivágott betűket képezett le krétából és salétromsavból készült fényérzékeny szuszpenzión, még nem gondolt arra, hogy fixálja és az utókor számára is megörökítse remekművét (tulajdonképpen csak árnyékokat örökített meg a löttyön). Aztán később, az 1800-as évek elején Thomas Wedgwood és társa, Humphry Davy próbálkoztak az árnyképek fixálásával, ám nem jártak sikerrel.
Végül 1820 környékén (egyes források 1816-ot, míg mások az 1820-as évek derekát említik) Nicéphore Niépce volt az első, akinek több órás expozíció után sikerült megörökítenie a fény játékát az ezüst-kloriddal bevont papíron. Louis Daguerre ezt az eljárást tovább finomította, aztán kidolgozta belőle a saját maga után elnevezett dagerrotípiát..
És akkor most ugorjunk egy kicsit előre az időben! 2009-et írunk, a digitális képalkotás érája épp a csúcson van, az emberek – akár átlag halandók is – „kilószám” veszik a dSLR vázakat és az objektíveket. A gyártók pörögnek, szinte alig bírják kielégíteni a vásárlói igényeket. Gyakorlatilag bármit el lehet adni, amiben a körömpiszoknál nagyobb érzékelő van, és amin objektívet is lehet cserélni, de most még a „szappantartó” kompaktok piaca is nagyon élénk. Még senki sem sejti, hogy a 2007 januárjában bejelentett Apple iPhone milyen hatással lesz az átlagemberek fotózási szokásaira és a digitális fényképezőgépek piacára..
2025: a fényképezőgépek gyártásával foglalkozó vállalatok zöme csődbement, illetve átállt a robotika, vagy az autonóm autók képalkotó egységeinek fejlesztésére, de a mesterséges intelligencia felemelkedése óta egyre nagyobb az igény a bonyolult és kiváló minőségű robotszemekre, amik a T*sl* és a B*s*on D*n*m*cs által gyártott androidok látásáért felelnek. Az okostelefonok már szinte mindenhol átvették a fényképezőgépek, videokamerák szerepét; a legújabb Android és iOS rendszerek már olyan funkciókkal és szolgáltatásokkal vannak felszerelve, amilyenekről két-három évvel korábban még álmodni sem mertünk volna.
2030: mára az összes fényképezőgép-gyártó beolvadt valamelyik telefongyártó vállalatba. A 2020-as évek elején még sokszereplős volt a telefongyártás, mára az Apple, a Samsung és a Xiaomi maradt – utóbbi kettő a Google óriásvállalattal karöltve fejlesztik az Android operációsrendszert. A metalencsék elterjedésének hála a legújabb telefonok immár tízszeres átfogású, igen fényerős optikával vannak felszerelve, amelyek általában 1”-os, illetve 4/3”-os képérzékelőre rajzolnak. Adott tehát a jó képminőség, amit a kameraszoftver egészít ki a képalkotás során. A felbontásban nem történt esztelen növekedés, a gigapixelt szabványként kezelik.
2042: a Harmadik Világháború komolyan visszavetette a fejlesztéseket. A számtalan EMP csapás és a folyamatos kíbertámadások térdre kényszerítették a világhatalmak központi számítógéprendszereiket. Ázsia már korábban összeolvadt egy szuperhatalommá, hogy még erőteljesebben tudja érvényesíteni világpiaci erejét. A fejlesztések zöme itt zajlott, ami – érthető módon – nem tetszett annyira a többi kontinens hatalmainak. Hiába a pusztítás, a szegénység, az igények kezdenek újra feléledni, ám ezúttal nem csak a magánszféra, hanem a hadsereg is újabb képalkotó megoldásokra éhezik. Miután felvették a háború előtti fejlesztések szálait, a kutatók újabbnál újabb irányvonalak mentén indulnak el, de immár nem különálló fényképezőgépekre, kameramodulokra fektetik a hangsúlyt, hanem a bionikára.
2049: egy ázsiai kutatócég legújabb találmánya lehetővé teszi, hogy az emberi „képalkotó” rendszerből tökéletes minőségű digitális képeket lehessen kinyerni. Számos próbálkozás bukott el az elmúlt évek során, ahol a koponyából megpróbálták kivezetni az elektromos jeleket. Az áttörést hozó ázsiai vállalat agyprotézis és vezetékek nélkül érte el, hogy az agykéregbe érkező információkat külső egységgel lehessen leolvasni. A speciális „képolvasó” lehetőséget ad a kimentett adatok nyomtatására, vagy tárolására. Álló- és mozgóképet egyaránt ki lehet nyerni az emberi agyból, de ami igazán komoly eredménynek számít, hogy nem csak az éppen látott jelenetről készíthetünk másolatot, hanem az egyed múltjából szinte bármiről! Az a lényeg, hogy még legyenek aktív szinapszisok, tehát az alanyunk emlékezzen a kívánt jelenetre. Az adatátvitel különféle vezeték nélküli jelerősítők közbeiktatásával történik: a vevőegység, ami a képolvasásért felel, vezeték nélkül, az agy elektromos sugárzását megcsapolva kapja meg a kívánt adathalmazt.
2052: a korábbi kutatások továbbfejlesztésével, tökéletesítésével mára elértük, hogy a „bionikus képolvasó” egy karórában is elfér – ehhez kell csatlakoztatni nyomtatót, ha nem csak elmenteni szeretnénk a felvételt. Mára a „telefonok” és a klasszikus értelemben vett fényképezőgépek teljesen eltűntek, gyakorlatilag a múzeumok falain kívül már sehol sem látni efféle elektronikus szerkezeteket. Mivel az emberi agy a lehető legjobb minőségűre alakítja a szemen és a látóidegen keresztül érkező képet, a bionikus képolvasó már eleve a „korrigált” adathalmazt kapja. Nincsenek többé elszalasztott pillanatok, elég csak látnunk egy jelenetet, azt (illetve a képanyagot) utána bármikor, bárhol igényeink szerint kezelhetjük. A modern szemimplantátumok fölöslegessé tették a különféle objektívek használatát, hiszen nem csak telefotó zoom, de makró, illetve ultra nagylátó is elérhető „egy helyről”.
