Új üzleti modellel száll versenybe a Ricoh-Pentax – frissítve!

Nyílt titok, hogy már évek óta padlón van a digitális képalkotással foglalkozó iparág. Vannak szereplők, akik valahogy képesek még magukat a felszínen tartani, ugyanakkor mások a csőd szélén táncolnak. A Ricoh-Pentax igazából sosem szerepelt a hihetetlen mennyiségű fényképezőgépet és/vagy objektívet forgalmazó cégek listáján, s biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki már évek óta aggódva nézi a fejleményeket. A Pentax vezére még tavaly nyilatkozta, hogy ők bizony kitartanak a tükörreflexes masinák mellett, mert szerinte semmi más nem nyújt olyan fotózási élményt, mint egy világos, nagy optikai kereső, és a finom, precíz zárszerkezet hangja exponáláskor. Valahol meg is értem az illetőt, néha én is kedvet kapok akár egy régebbi dSLR szettre, de aztán mindig lebeszélem magam róla, mondván fölösleges teher lenne csak.

Nos, nem tudni, hogy ténylegesen mi áll a legújabb fejlemények mögött, de a Ricoh elnöke bejelentette, hogy a Pentax és a GR fotómasinák drámai átszervezés alá fognak esni. Megszűnik a tömeggyártás, és a viszonteladói, partnerségi hálózat egyaránt, ehelyett a gyártó közvetlenül a felhasználóknak fog értékesíteni, azaz afféle „műhelygyártás” lép életbe április elsejével (remélhetőleg nem áprilisi tréfáról van szó, ahhoz még túl korán van). Szóval, új üzleti modellt hoznak létre, aminek lelkét az internet adja majd a rendelések befogadása és kezelése kapcsán. A Ricoh-Pentax saját online shopja mellett a legnagyobb digitális piactereken is jelen lesznek a megvásárolható javak, de egy pár helyen a gyártó által „személyesen” menedzselt üzlettel is találkozhatunk majd (vajon Magyarországnak jut ilyen? – költői kérdés). Hasonló értékesítési módszert alkalmaz egyébként a német Leica, aki saját Leica Shopokon keresztül éri el ügyfeleit.

Az cégvezér úgy véli, így sokkal közvetlenebb kapcsolat alakulhat majd ki gyártó és ügyfél között; a cégvezetés jobban, közvetlenül fogja látni az igényeket, így majd célzott gyártással érhetik el az optimális termelési mennyiséget. Nos, egyelőre itt tart az ötlet, április elseje után majd többet fogunk tudni erről is. Remélhetőleg beválik majd a vállalat elnökének elképzelése és tényleg újra szárnyra kaphat a nagy múltú márka. (Forrás: petapixel.com)

Frissítés: a változás kizárólag a japán piacot és az ottani kereskedőket érinti, Ázsia többi országát, az USA-t és Európát nem, azaz nem lesz változás!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...