Egy tucatnyi szokás, amire fotósként neked is szükséged lenne

Még aki csak hébe-hóba kattintgat a fényképezőgépével (avagy okostelefonjával), az is szeretne azért fejlődni, szebb képeket készíteni. Nyilvánvalóan az a legbiztosabb módja a fejlődésnek, ha minél többet fényképezünk és folyamatosan képezzük magunkat – ha van rá mód akár komolyabb fotós tanfolyamokon is. Tehát, fényképezz minél többet, és próbáld meg az alábbi 12 szokást magadévá tenni!

1. Mozdulj ki a komfortzónádból!
Ne csak azt képeld, amire időközben „ráálltál”, hanem próbálj ki új dolgokat, kísérletezz, ne ragadj meg és le semmi mellett.

2. Kezdj el újabb dolgokat tanulni!
Még sosem használtál vakut, mert mondjuk tájfotózással foglalkozol? Még sosem pózoltattál modelleket? Tessék, itt van kapásból két új feladat, amit elvégezhetsz! Egy-egy újdonság alapján akár több tényezőre is fény derülhet, ami egymással összefüggésben áll – „új részegységek” megtanulásával többet nyerhetsz, mint hinnéd!

3. Légy fitt fizikailag!
Az elmúlt világjárványos időszakban – szerintem – nem csak én szedtem fel némi súlyfölösleget. Ha gyakran jársz amúgy terepre fotózni, nem árt, ha ismét formába hozod magad, hogy könnyebben cipeld azt a 600 mm F4-es telét, s hogy jobban bírd a hegymenetet. Egy kis súlyzós edzés és némi kardió csodákra képes! Ha sokáig tespedtél a számítógép előtt, nem árt egy alapos kivizsgálás, mielőtt belevágsz az edzésbe. Konzultálj háziorvosoddal!

4. Fejleszd a megfigyelőképességed!
Még ha nincs is mindig nálad fényképezőgép, a mindig zsebben lapuló telefonodnak azért bizonyára van valamilyen beépített kamerája. Fejleszd megfigyelőképességed, bárhol is jársz! Ha valami megtetszik, kapd le telefonnal, majd ha megteheted, menj vissza „rendes” fényképezőgéppel és örökítsd meg a korábban fejben és telefonnal megkomponált jelenetet. Ez egy nagyon jó gyakorlat a kreativitás és a memória fejlesztésére is.

5. Alkoss tudatosan!
Ne csak kattintgass, hanem alkoss! Ha látsz egy érdekes jelenetet, témát, gondold át, hogyan tudnád még jobban kiemelni, hogyan tudnál jelentést, történetet adni neki. Milyen szögből, milyen expozíciós értékekkel lehetne még érdekesebbé tenni a látottakat? Egyszóval, légy tudatos a fotózásban!

6. Ne cipeld magaddal a teljes fotós szettet!
Minél könnyebb és egyszerűbb a szetted, amit magaddal viszel egy fotós túrára, annál élvezetesebb és kihívásokkal telibb lesz a móka. Ha nagyon nem tudod eldönteni, vagy nem látod előre, milyen gyújtótávolságra lesz szükséged, inkább vigyél egy fényerős zoomot, mint 3-4 fixet. A túl sok optika és váz inkább útban lesz, mintsem serkentse a kreativitásod.

7. Néha áldozz az alvásidődből
„Aki korán kel, aranyat lel” – tartja a mondás, és milyen igaz ez a kijelentés! Aki például csillagokat, vagy gyönyörű Napkeltét szeretne fényképezni, az nem aludhat el este tízkor, és nem alhat reggel nyolcig, különben lemarad mindenről. Szóval, néha érdemes plusz egy kávét inni, és ébren maradni, hogy megörökíthesd a „tökéletes” jelenetet.

8. Időben érj oda a helyszínre!
Nem csak terepen, de helyszíni fotózásokon is nagy előny, ha időben odaérsz. Egyrészt leelőzheted a többi fotográfust, így jobb helyet szerzel magadnak, de még éles bevetés előtt körbejárhatod a helyszínt, hogy összeállítsd fejben és fizikailag is a megvilágítást.

9. Ne hagyd, hogy a közösségi háló korlátozzon!
Elsősorban fotográfus vagy, és azt örökíted meg, amit szeretnél (kivéve a fizetős melókon, ugye), szóval ne hagyd, hogy a közösségi média szereplőinek elvárásai korlátozzanak kreativitásodban. Ha úgy érzed, valami nem illik bele a portfóliódba, nyiss új fiókot és oda töltsd fel.

10. Ne a kapott lájkok száma alapján ítéld meg magad!
A közösségi média rendkívül fontos egy fotográfus számára, hiszen a közönség, a közösség ott ismerheti meg alkotásaidat. Ugyanakkor a publicitás gyakran visszafelé sül el azzal, hogy elkezdjük saját munkánkat a kapott lájkok száma alapján megítélni. Ne tedd!

11. Ne görcsölj!
Alkotásod során ne azt tartsd szem előtt, hogy vajon milyen jellegű képet lájkolnának a legtöbben, hanem azt, hogy élvezd a folyamatot és első helyen magadnak alkoss, senki másnak. Ha valamit élvezettel csinálsz, abban idővel jobb leszel, de ha nem is olyanok a képek, amilyeneket megálmodtál, legalább élvezted a munkát és örömöt szereztél magadnak.

12. Néha pihenj, tedd le a gépet egy időre!
Csakúgy mint izmainkat, a kreativitást is „túl lehet edzeni”, aztán besül, kiég a lélek és a belső szemünk már nem látja a kompozíciót. Néha el kell engedni egy időre a gyeplőt, elvégre kreatív emberként nem lehet mindig orrvérzésig akarni. Időnként az élvezetből kényszer lesz, a kényszerből pedig fásultság, szóval: pihenj, ha úgy érzed, már nem okoz örömöt, amit csinálsz.

Készült Saurav Sinha YouTube videójának ötlete alapján.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...