Így vallanak kudarcot a gyártók a fotósok szemében

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a maga kedvenc gyártója – még a tesztelők szíve is elhúz egy-egy irányba, hiszen mi is emberből vagyunk.. Azonban tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy a márkanevek mögötti gépezet nem a barátunk, soha nem is akart és nem is akar az lenni: a vállalatok a pénzünkre hajtanak, profitot akarnak termelni, lehetőleg minél többet. Nem csoda tehát, hogy a vezetőség minél kisebb befektetéssel akar elérni minél nagyobb nyereséget, így ott spórolnak, ahol csak lehet. Hogyan keserítik meg a vezetők a rajongók életét? Hogyan lehetne némi odafigyeléssel, minimális költségekkel hatalmasat nőni a fotográfusok szemében? Íme, egy pár olyan ötlet, amivel „fényesebb aurája” lehetne kedvenc márkánknak:

Régebbi fényképezőgépekhez – legalább a sikeresekhez – is jöhetnének időnként firmware frissítések

Általában akkor kell ütni a vasat, ha az még izzik, nem csoda tehát, hogy akkor fejlesztik egy fényképezőgép szoftveres környezetét (nem csak a vezérlőszoftvert, hanem a képfeldolgozó programokat is például), amikor az épp aktuális, tehát a gyártó aktív kínálatában van és pörög a boltokban. Minden vállalatnak akad azonban jó pár olyan gépe is, ami már „túl van a csúcson”, de még mindig sokan használják, sokak kedvence. Nos, mivel a digitális fotómasina alapjában véve egy számítógép, így azt szoftveresen még sokáig lehetne csiszolgatni, csak már nem éri meg a gyártónak foglalkozni velük, hiszen mindig ott van az új, kurrens készülék, amit pörgetni kell. Nagy ritkán, ha esetleg valamilyen biztonsági rést (beépített WiFi, Ethernet, Bluetooth), vagy kritikus hibát találnak az alapszoftverben, akkor kiadnak a szoftvermérnökök még egy javítást a több éves masinákhoz is, de ha valami elmúlt nyolc éves, akkor arra szinte biztosan keresztet vethetünk, hiszen már a márkaszervizek sem fogadják be javításra az öreg gépezetet. Tulajdonképpen kár, mert a régi sikertermékek utógondozása sem venne el óriási erőforrásokat a fejlesztőktől; akár egy-egy újabb képprofillal, vagy új zajszűrő algoritmussal is mosolyt lehetne csalni a rajongók arcára, nem kellene teljesen új AF-rendszert fejleszteni szoftveresen a régi vasakhoz.

Miért nem merészebbek a gyártók a fejlesztések során?

Jó, értem én, hogy az üzletben a biztos profitra kell hajtani, és minél kisebb és/vagy kevesebb kockázatot kell vállalni, de néha lehetne azért a valamivel „merészebb” fejlesztési ötleteket sem kellene eldobni. Egy példa: állítólag az emberiség egy tizede balkezes, de a fotómasinák mind jobbkezes felhasználókra vannak kihegyezve! Mi lenne, ha egy korábbi április elsejei tréfát tényleg megvalósítana az egyik gyártó, és kiadna egy olyan limitált kiadást a csúcs-/sikertermékéből, ami balkezeseknek szól? Gondolj bele: markolat és vezérlők a másik oldalon..

Miért lehet csak nagyon ritkán találkozni olyan fényképezőgép szettel, ahol nem az eldobható gagyizoomot adják a váz mellé, hanem valami használható fixet?

Valljuk be, főleg mi, magyarok hajlunk arra, hogy váz vásárlásakor még a „Nyaralásra!!!!!!” feliratú malacperselyt is feltörjük, így aztán igen kevés pénz marad objektívre. Ilyenkor szokott képbe jönni a kompromisszum, hogy akkor „vegyük meg a vágyott fotómasinát a kitzoommal, majd később lesz lóvé rendes obira is”. Ennek azonban az a szomorú velejárója, hogy a gagyi, igazából semmiben sem tündöklő lencserendszer messze nem hozza ki az új gépben rejlő potenciált, az elkészített képek pedig semmiben sem lesznek különbek a nagymama mobiljával lőtt fotóktól. Szóval, az APS-C lapkás vázaknál a klasszikusnak mondható 18-55-ös „ipari hulladék” helyett miért ne kaphatna a fotós például egy 35/50 mm F1.8-at? Sőt, ez a kis F1.8-as lehetne makró-fél makró is, akkor még több lehetőség rejlene benne, és fotósunk is sokkal boldogabban indulna neki a képelésnek. Annyival drágább lenne ez a megoldás, mint a standard 18-55-ös? Nem hiszem.

Ha hibás gépet adsz ki, és kiderül, miért nem látod be azonnal a hibát?

Aki dolgozik, az hibázik, így van ez még a mérnökemberekkel is, szóval teljesen fölösleges játszani az atyaúristent! Miért kell mindig megvárni, míg már a teljes fotós közösség őrjöng, miért nem lehet azonnal lépni, ha már egy adott számú panasz érkezik egy új termékkel kapcsolatosan? Bizonyára sokan emlékeznek még arra a dSLR-re, ami a mechanikából kinyomta a kenőanyagot a szenzorra (fekete pöttyök jelentek meg a felvételeken), vagy arra a tükörreflexesre, ahol besütött a nap a felső kijelző mellett a képérzékelőre. Nem hiszem, hogy arcvesztésnek minősül, ha valaki belátja, hogy tévedett, valami hibás terméket adott ki, elismeri a problémát és orvosolja azt. Igen, ez pénzbe kerül, de az drágább, sokkal drágább, ha a felhasználók tömegesen perlik a vállalatot és a szakfórumokon is híre megy a nemtörődömségnek. Az ember a jó hírnevét csak egyszer veszti el..

Szóval, ez csak egy pár mondat abban a témában, hogyan vallanak kudarcot a gyártók a fotósok szemében – biztos lehetne még bővíteni a listát. (Készült a thephoblographer.com cikke alapján)

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...