Beperelték a mesterséges képalkotókat

Művészek egy csoportja beperelte, azaz csoportos keresetet nyújtott be a Stable Diffusion és a Midjourney mesterséges intelligenciára épülő képgenerátorok ellen. Sarah Andersen, Kelly McKernan és Karla Otiz Matthew Butterick ügyvéd és a Joseph Saveryi ügyvédi iroda képviseletével jogi lépéseket tettek a Stability AI (a Stability Diffusion alkotói), illetve a DeviantArt (a DreamUp és a Midjourney alapítója) ellen. A per alapját az a feltételezés adja, hogy a képgenerátorok gyakorlatilag 21. századi kollázs-készítő eszközök, amelyek több millió művész szerzői jog által védett művéből merítenek (gépi mélytanulás). „Ahogy egyre többet tudtam meg arról, hogy mesterséges intelligencia-médiamodellek gyakorlata mennyire kizsákmányoló, rájöttem, hogy nincs jogi precedens, amely ezt helyesbítené. Változtassunk ezen.” – írja Karla Oritz. „Büszke vagyok arra, hogy én vagyok az egyik felperes, akit erre a csoportos keresetre neveztek ki. Büszke vagyok rá, hogy ezt a lépést megtehetem társaimmal, hogy potenciálisan több ezer érintett művésznek adjunk majd hangot. Büszke vagyok arra, hogy most már nemcsak a nyilvánosság előtt, hanem a bíróságokon is harcolunk a jogainkért.” – folytatta.

A Midjourney alapítója, David Holz egy korábbi interjúban már bevallotta, hogy „több százmillió” képet használtak fel beleegyezés nélkül a MI tanítására. A képgenerátorokat az emberek által alkotott fényképek és műalkotások felhasználásával „tanítják”. Ezektől a hús-vér művészektől azonban senki sem kérte a beleegyezésüket, hozzájárulásukat – és ebben rejlik a probléma. Hogy az efféle működés sérti e a szerzúi jogokat, azt kell majd most a bíróság előtt tisztázni. Bár Matthew Butterick létrehozott egy az ügynek dedikált oldalt, ahol felsorakoznak érveik, már meg is jelent egy ellenoldal, ahol ezeket az érveket megdöntik. Érdekes lesz látni, melyik oldal tud majd fölénybe kerülni, hiszen egy új technológia sorsa forog kockán.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...