A kétkerekű UFO: Xiaomi Electric Scooter 4 Ultra

A Folytatás

A Xiaomi Electric Scooter 4 Ultra fényszórója más kialakítású, mint a Pro-é: az Ultránál projekciós fényszórót szereltek be a kormányrúdba. Az esti száguldozás során azt tapasztaltam, hogy talán egy leheletnyivel gyengébben világít, mint a Pro hagyományos kialakítású LED fényvetője. Persze, ezzel is haza fogunk találni, aggodalomra semmi ok. A hátsó lámpa jól világít, fékezéskor villog, így biztosan felhívja ránk a mögöttünk haladók figyelmét.

A Xiaomi Electric Scooter 4 Ultra ugyanazt a kijelzőt kapta, mint a Pro: sajnos, az erős nyári napsütésben nem sok látszik a kijelzett adatokból, ha pedig felkapcsoljuk a megvilágítást (amit mindenképp ajánlatos nappal is megtenni), akkor még halványabb lesz a panel. Ezen érdemes lenne változtatnia a gyártónak – legalább a csúcsmodellnél. A kijelzett adathalmaz megegyezik a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro-éval, azaz láthatjuk a kiválasztott menetmódot, a sebességet, visszajelzést kapunk a világítás bekapcsolt állapotáról, illetve látható az akkumulátor töltöttségi szintje, a Bluetooth kapcsolat, sőt, figyelmeztető ikonok is jeleznek, ha például ellenőrizni kellene a guminyomást (nincs nyomásszenzor a gumikban, a rendszer adott időintervallumonként automatikusan jelez).


Napsütésben nagyon halványan látszik a képe

A kormány immár kényelmesen széles, azaz 55 centiméter van a két vége között. Érezhetően biztonságosabb érzés navigálni a rollert, mint a Pro keskenyebb kormányával. A gázkar itt is hüvelyujjal működtetett, amiről már előző cikkemben kifejtettem a véleményemet. A kijelzőtől balra (az általam felszerelt telefontartó mellett) látható az a retesz, ami összecsukáskor beleakad a hátsó kerék körüli sárfogón kialakított kampóba. Tovább haladva balra a fékkart és a bele integrált csengőt láthatjuk.

A gyártó mérnökei ügyesen integrálták a fékkar öntvényébe a csengőt, ami – csakúgy, mint az Electric Scooter 4 Pro-nál – bitang hangos. A fékkarba csatlakozó Bowden-huazlon nincs állítócsavar, a fékerőt a fékkulcsnál kell állítani a Bowden végén a szárnyas csavar segítségével. Túl „harapósra” ne tekerjük, mert nem jó dolog, ha elcsúszik az első kerék!

Bevallom, csodálkoztam, hogy a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro ötletes töltőcsatlakozója miért nem került át az Ultrára; a csúcsmodellnél csupán a töltőaljzat fedele mágneses, a töltő csatlakozóját erősen és mélyen bele kell tolni az aljzatba. A nagyobb töltő „teljesen” üres állapotról körülbelül 6 óra alatt tölti fel a roller akkumulátorát.

A Xiaomi Electric Scooter 4 Ultra kormányoszlopának kioldó mechanizmusa a kormányoszlop elejére került. Ez némileg eltér a Pro verzión látható retesztől, de itt még erősebb(nek tűnik) a rendszer. A kioldó karon található kis reteszt húzzuk felfelé, majd eközben hajtsuk fel a kioldót függőleges állásba. Fontos, hogy közben fogjuk a kormányoszlopot – hogy miért? Az kiderül az alábbi videóból:

A roller nem sérült meg az incidensben (én sem)..

Biztonságunkat szolgálja a számos fényvisszaverő prizma, amelyek a világítás esetleges kiesésekor is jelzik a környezetünkkel, hogy ott vagyunk az úton. Nem csak oldalt, hanem hátul és elől is elhelyeztek fényvisszaverő elemeket a rolleren. Az elülső például az összecsukó mechanizmus alá került:

A Xiaomi Electric Scooter 4 Ultra oldalsó letámasztója kellemesen nagy, semmiféle kiálló alkatrésze nincsen, így annak az esélye, hogy véletlenül végigkarcoljuk vele a falat, vagy mondjuk a lábunkat elég csekély. A letámasztó kellően erős, de ügyeljünk arra, milyen talajra támasztjuk le a rollert, nehogy eldőljön a gépállat. A sztender támaszfelülete nem túl nagy, ezért keményebb talajrészt kell hozzá keresnie a lovasnak.

Még egy mondat erejéig visszatérve a jármű hátoldalára: a hátsó lámpatest beépített fényvisszaverő prizmával rendelkezik; a lámpa alatti rész rendszámtáblának lett kialakítva, mert vannak olyan országok, ahol kötelező biztosítást is kell kötni az elektromos rollerekre, annak száma kerül fel a téglatestű bemélyedésre.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...