Bill Ray, a LIFE fotósa, 1965 tavaszán több hetet töltött együtt a „Hells Angels” legendás motoros bandával. Ray így emlékezik vissza arra az időszakra, amit Buzzarddal, Hambone-nal, Big D-vel és a többi Angyallal és persze „öreg hölgyeikkel” (azaz csajaikkal – a szerk.) töltött, amikor még a Harleyk dübörgése és a hosszú hajú motorosok látványa teljesen idegen volt és az egyszerű, törvénytisztelő polgár számára szimplán rémisztő volt:
„Ők a lázadók egy teljesen új fajtája voltak. Természetesen nem volt állásuk, munkájuk, s megvetettek mindent, amit a legtöbb amerikai napról-napra követett, így a biztonságot, a stabilitást is. Motoroztak, napokat töltöttek kocsmákban, összeverekedtek bárkivel, aki kikezdett velük. Teljesen önálló világban éltek, saját törvényekkel, szabályokkal és viselkedési kódexszel. Rendkívüliek voltak.[…]”
Bill élénken emlékezik arra a pillanatra, amikor igazán befogadták a bandába, vagy legalábbis elfogadták, amennyire csak egy „külsőst” elfogadhattak: „Egy napon egy kisebb összetűzésbe keveredtem egy kocsmában. Pár motoros látta, amint fotózom, s ez nekik nem tetszett; ők azonban nem tudták, hogy amolyan „kabalaállatkája” voltam az igazi keménylegényeknek, az Angelsnek és arra készültek, hogy megtámadjanak. A mellettem álló Hells Angels bandatag közénk állt és csak annyit mondott, hogy ha akár csak egy hajszálam is elgörbül, halott ember a támadóm. Onnantól fogva, nos, nem mondhatnám, hogy biztonságban, de elfogadva éreztem magam, mintha átmentem volna egyfajta vizsgán valahogy.” – forrás: featureshoot.com
