Bizonyára akadnak szép számmal, akik azt hiszik, a fotóriporter munkája igazi álommeló. Pedig nem az, azaz nem mindig az. A londoni olimpiát rengeteg fotós kapta lencsevégre, de hogy igazából ez mennyi munkát jelentett naponta a kirendelteknek, azt csak kevesen tudják felmérni. A Reuters például 55 fotóst küldött az ötkarikás játékokra, s melléjük 17 képszerkesztő társult.
A sportesemény minden napján tengernyi fotós foglalta el a számukra kijelölt helyeket. Hatalmas mennyiségű felszereléssel kellett egész nap bíbelődnie mindenkinek, de még ez volt a kisebbik baj: légy időben a helyeden, örökítsd meg azt a bizonyos pillanatot úgy, hogy a sorozatfelvételre állított gép kijelzőjét közben ne kukkold, mert még lemaradsz valamiről. Ja, és gyorsan továbbítsd a fotókat a képszerkesztődhöz, hogy az időben kiválaszthassa a legjobbat, ami közlésre érdemes lehet, hogy másokat leelőzz a vetélkedésben. Stressz a köbön.
Russel Boyce, a Reuters képszerkesztője, írt egy összefoglalót arról, mennyire volt hektikus a munkája. Az olimpián ő felelt a gimnasztikai és atlétikai versenyszámokról beérkezett fotókért. Így szól:
„Képzelj el egy 90 másodperces gimnasztikai versenyszámot, amit egy tökéletes befejezés, tomboló, tapsoló közönség, örömkönnyek és egy hatalmas mosoly, majd a diadalmas integetés a rajongók felé követ. Egy másik versenyző eközben beleroskad a székébe, még több könny következik (ezúttal a csalódottság miatt) és a felismerés, hogy lecsúszott egy érmés helyezésről. Az ehhez hasonló helyzetek nyers érzelmei valóságos képáradatot eredményezhetnek, hiszen melyik fotós tudná ilyenkor levenni az ujját a kioldóról? Ilyenkor még a legprofibb fotós sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy képsorozatainak lövése közben a kijelzőt lesse.
Ezen több száz kép között figyel az az egyetlen egy, ami a kulcsfontosságú pillanatot örökítette meg – ezt az egyet kell nekem, mint képszerkesztőnek megtalálnom. A megfelelő vágás után gyorsan tovább kell küldenem a kész fényképet, még mielőtt a konkurencia elküldené a saját verzióját. Ha elbukok eközben, akkor mások képi fognak megjelenni.[…]”
A fényképek száma kicsit konkrétabban: az olimpia alatt a 17 szerkesztőnek körülbelül 1,5 millió képet kellett végignéznie, ami azt jelenti, hogy bő 88 000, azaz napi 5200 jutott minden koponyára. Nos, próbáld ki egyszer te is: válogasd ki ekkora képanyagból a legjobbakat úgy, hogy közben valaki a nyakadba lihegve, egy stopperórával a kezében várja az eredményt.
