A fényképészet nem olcsó hobbi. Ha elkötelezzük magunkat egy rendszer mellett, a fényképezőgép maga szinte a legkisebb kiadás, amivel számolnunk kell. Egy cserélhető objektíves masinához legalább egy optikát muszáj lesz venni, hacsak nem akarjuk levélnehezéknek használni a félmillás vázat. Aztán valószínűleg rá fogunk jönni, hogy – példának okáért – az 50 mm F1.8 mellé nem ártana még egy 85/1.8 portréobi, egy 105/2.8 makró, és bizony, nem lenne rossz egy extra nagylátó sem (20/24 mm), hogy belterekben, tájfotózáskor is boldoguljunk.
Ha már ezek megvannak, egy vaku sem árt – vagy legyen inkább kapásból kettő; a makrómániánkhoz is jól jön egy dedikált fényvető, aztán ha már itt vagyunk, egy szögkereső, hogy ne a csontkovácsnál kössünk ki minden fotós túra után. Egy vezetékes, időzíthető kioldó sem lenne rossz, de egy stabil háromláb is létszükséglet (a háromlábra meg kell egy fej is, ami szintén nem két fillér – emlékeztek még a fillérre?..). Ha hosszabb munkára készülünk legalább egy pótakkuval is számoljunk, de egy portrémarkolat sem épp olcsó. No, meg aztán a memóriakártyákról sem szabad megfeledkezni: söpörjünk is gyorsan egy maréknyi gyors, modern, legalább (egyenként) 8 GB kapacitásút a bevásárlókosárba.
Ha ezeket a kisebb-nagyobb kiegészítőket összeszámoljuk, simán kijön még egyszer a váz ára – vagy akár a többszöröse is, ha a drágább cuccokat vesszük meg. És ilyenkor bizony mindenki elkezd matekozni, hogy vajon melyik alkotóelemen lehetne egy kicsit spórolni. Ha nem vagy az a „Add Meg Uram Isten, De Azonnal!” típus, akkor valószínűleg nem egyben vásárolsz meg mindent, hanem lépésenként, ahogy összejön rá a zsozsó. De ha mégis egyszerre kell az egész hóbelevanc, akkor bizony nagy a kísértés, hogy az olcsóbb, utángyártott kiegészítőket szerezzük meg.
„Végül is, miért is ne? Egy portrémarkolat, egy akku, egy vezetékes kioldó, vagy egy másik gyártótól származó objektív nem lehet olyan rossz dolog, hiszen működik boldog-boldogtalannak.” – Igen, így is fel lehet fogni a dolgot. S ha nem akarsz jó sokáig (akár 5 évig) gépet váltani, akár be is jöhet a számításod. Egy gyári portrémarkolat a Canon 5D Mk II, vagy a Nikon D700 esetén körülbelül 70-80 ezer forintba fáj, holott az utángyártott már nevetséges 14 ezerért is beszerezhető. Az akkunál ugyanez a helyzet: a gyári 20-30 ezer, az utángyártott már 5 ezertől kapható. A legegyszerűbb vezetékes kioldó gyáriban 13-15 ezer, utángyártottban 3-5 ezer. A gyártó saját 24-70 mm F2.8 standardzoomja körülbelül 550-650 ezer, az „utángyártott” pedig 350 ezer. Wow – minek vennéd hát akkor a „túlárazott” gyárit ezekből, ha a dzsunka Ching-Long is működik?
A drága gyári megoldások máris nem olyan drágák, ha többféle gépet használsz, vagy évente újabb masinát veszel. Míg az utángyártott termékek esetében még arra sincs semmiféle garancia, hogy pont a te gépeddel fog majd hibátlanul működni, a gyári megoldások mind jövőbiztosak, hiszen ha nem is működne valami egy friss géppel, biztos lehetsz benne, hogy a gyártó napokon belül kiad egy firmware-t, ami megoldja a gondot. Egy ötezres vezetékes távkioldónál legfeljebb vállat vonsz és kukába hajítod, ha nem megy, de egy 350 ezres obinál már elég bosszantó tud lenni, ha valami nem úgy zakatol, ahogy kéne neki. Szóval, csak annyit szeretnék kihozni ebből a gondolatmenésből, hogy az olcsóbb néha drágább és a drágább néha tényleg jobb. Az internet ugyan sok mindent megold, de ha biztosra akarsz menni és el akarod kerülni a fölösleges szervizköröket, akkor vedd meg inkább kicsit később, több spórolás árán, de a gyárit – legalább a kulcsfontosságú eszközökből. Neked mi a véleményed? Jártál már pórul? Írd meg a hozzászólásokban!
