Neked is van még rengeteg régi papír fényképed (igen, az 1900-as évek elején még filmre fotóztak), amit szeretnél a digitális örökkévalóságban megőrizni, de lusta voltál még beszkennelni? Irtózol még a lapolvasó gondolatától is? Ha még a szkennered szoftvere nem támogatná a képek különválasztását, egyenesbe állítását és kivágását, akkor itt egy egyszerű eljárás, hogyan oldhatod meg problémádat sokkal egyszerűbben és gyorsabban:
1. Tegyél annyi fotót a lapolvasó beolvasó felületére, amennyi csak kifér, de legyen némi hely a fotók közt.
2. Nyisd meg (jelen esetben) a Photoshopot (próbaváltozata ingyenesen letölthető az Adobe oldaláról, azzal kísérletezhetsz kedvedre) és olvasd be egyben az összes képet egy nagy felbontású fájlba (300 dpi a minimum, amit használni szoktam).
3. A File -> Automate -> Crop and Straighten Photos menüpontot alkalmazd.
4. Ha szükséges, forgasd el a képeket és voilá, meg is vagy! Mentsd el egyenként a fotókat.
Ilyesmit már sok scanner progija is tud 🙂 Sok-sok éve.
De ettől még hasznos 🙂
@ColT: a régi epson szkennerem csont buta volt, nem tudta még. mondom hátha megér egy misét 🙂
nem gondoltam volna. scannerügyben lemaradtam kicsit 🙂
Na, most hogy beszkenneltem, szetvagtam vagy 500 fotot…. Koszi….
Megkérdezhetem, mi indokolna 300 dpi-nél nagyobb felbontást?
@kiraly.andras: egyéni igény, pici kép,…
Nem kötekedésképp, de tényleg érdekel a dolog, hátha rosszul csináltam egész életemben. Mi az az egyéni igény, milyen felhasználási cél, ami miatt érdemes lenne 300 DPI-nél többet használni? Mert ha csak kicsi a kép, de nagyobbat szeretnénk, akkor a „nagyítás” szót használjuk, és annak mértékét állítjuk be szkenneléskor. Ugyanoda vezet persze, ha 100% a méret, és kétszeres a DPI, de miért csinálnánk így, ha egyszer lehet „egyenesen” is?
A DPI értékével való matatás azt a tévképzetet keltheti a laikusban, hogy ennek segítségével jobb képeket szkennelhet (a nagyobb érték az biztos jobb), miközben ugyanolyan lesz az, csak nagyobb. Mert hiába több a 600 DPI-ben az információ, ha azt semmi sem képes megjeleníteni. Nem?
hűha, ez az egész szerintem nem ilyen egyszerű. vedd példának a hangrögzítést: ott sem mindegy, hogy az alapanyagról milyen felbontással veszel mintát, hiába nem képes azt a füled meghallani. szkennelésnél – nyilván érdemes figyelembe venni a beolvasandó fotó minőségét (papír, film, milyen minőségű papír stb.) – minél „finomabb” lépésekben olvasod be az anyagot, annál több marad meg belőle. a „sima” nagyítás pedig szoftveres interpoláció által történik, tehát a pl. 72 dpi-n beolvasott kép bár nagyobb, de a minősége sokkal rosszabb lesz, mintha eleve 300 dpi-n olvastad volna be. ha később kisebb „felbontásra” van szükséged, a fotó még mindig butítható – elvenni könnyű, hozzáadni lehetetlen. de nem vagyok nyomdász, sem grafikus, biztos akad majd, aki ezt szakszerűen le tudja írni.
Én nem a 72 DPI-t javaslom, csak számomra kérdéses a 300-nál nagyobb érték használata, lévén semmilyen eszköz nem képes megjeleníteni a nagyobb felbontással tárolt részleteket (azaz nem fogod látni). Ha nyomdai célra szkennelek, akkor dolgozom 300 DPI-vel, képernyőre ennél kevesebb is elég, 72-96 DPI. Ha mondjuk csak otthon nyomtatsz, akkor valahol a kettő között, nyomtatója válogatja. A szkenner természetesen nem sima nagyítást végez a beolvasott anyagon, hanem eleve úgy olvassa be, a megadott nagyításnak megfelelő részletességgel.
A felbontás (DPI) a felhasználás céljától függ, a (szkenneléskor megadandó) nagyítás pedig attól, mekkora méretet szeretnék.
a) még az 1900-as évek végén is filmre fotóztak…
b) a képeken látható lide sorozat egyik alapmodellje, a 25- ös gyári programja 6 évvel ezelőtt már tudta ezt: körbevágta, beforgatta a bedobált képeket és pont a régi megkopottt képeknél a fehér foltokat is eltüntette
a photoshop jó, de le lehet róla szokni, vannak olcsóbb, gyorsabb, gépkímélőbb (na és magyar) alkalmazások is
egyébként újszülöttnek minden vicc új, úgyhogy nem árt ilyen infókat megosztani, ismételgetni