Egy rendszer mind fölött – avagy, miért „butaság” hinni a tojásrakógyapjastehénben

Egyre többen kérdeznek, hogy milyen fényképezőgépet vegyenek, hogy szerintem melyik a legjobb (és küldenek egy felsorolást), hogy én mit ajánlok. Komolyan, ilyenkor széttárom karjaimat és egy halálhörgésre erősen hasonlító hanggal felugrom a forgószékemből, majd szaladok egy kört a lakásban. Hangosan hajtogatom magamban, hogy „honnan tudjam?” – honnan tudjam, hogy Nagy Lalinak, vagy Kis Karcsinak mik az igényei, hogy mit szeret fotózni, mire használná túlnyomórészt a fényképezőgépet. Sokan – már elnézést a kivételektől – azt hiszik, hogy egy váz megvásárlásával elintézték a kérdést, megoldották a „problémát” egy életre, de legalább pár hétre. Nos, nem.

Gépvásárláskor ne csak az adott modelleket nézzük, ne csak az lebegjen előttünk, hogy „ebben APS-C szenzor van és elfér a tenyeremben”, hanem nézzük meg azt is, hogy milyen kiegészítőket lehet ahhoz az adott géphez kapni. Mert hiába a világ legjobb, legkisebb, legzajmentesebb fotómasinája, ha nincs hozzá egy épkézláb objektív (vagy csak egy van hozzá..), ha nem kapni hozzá vakut, esetleg konvertert, hogy másféle lencserendszerekkel is használhassuk (vagy pont csak konverterrel lehet használni a gyári rendszer objektívek hiánya miatt – ugye, mindenki tudja, melyik S*ny gyártóra gondolok?).

Szóval, nehéz elkezdeni a nézelődést még akkor is, ha már tudjuk, hogy milyen gép tetszene. Itt jön képbe az a csúnya kérdés, hogy mire fogjuk túlnyomórészt használni a rendszert. Számtalan variáció létezik, ezért példának leírom saját elképzeléseimet és igényeimet, íme:

• Mire: nagyrészt termékfotózásra, webre, cikkekhez és videózáshoz, külföldi (sajtó) utakra, esetleg makrózgatni.
• Mi felel meg erre legjobban: kis kezes rendszer, kihajtható kijelzővel, alacsony zajjal, fényerős zoomobjektívekkel.
• Konkrétan: Panasonic DMC-GH3. Ezt a gépet videózásra hegyezték ki, a 12-35/2.8 és a 35-100/2.8 pedig szintén ideális mind a termékfotózáshoz, mind a videózáshoz, de főleg az utóbbihoz nagyon ajánlott a két optika (gyors, hangtalan AF motor, beépített képstabilizátor, F2.8 konstans fényérték a teljes zoomtartományban). A Pana-Leica 45/2.8 OIS makró és az Olympus 60/2.8 makró pedig mindkettő nagyszerű alternatíva makrózáshoz. Előbbi ugyan drága, de van benne stabi, ami gyakran bizonyul igen hasznos funkciónak.
• Miért ez a rendszer: termékfotózásnál jó, ha nagy a mélységélesség, de a képminőség is legyen a helyén. A 4/3 szenzornak köszönhetően ideális munkaeszközt kapunk: alacsony zajszint, jó képminőség és nagy mélységélesség még tágabb rekesznyílások mellett is (ahol egy FF lapkás gépnél F16 kellene, itt elég az F8). Persze, lehet Tilt/Shift optikákra is költeni, de az én esetemben az enyhén szólva overkill lenne.

• Mire: művészkedni, asztrofotózni, játszani a mélységélességgel.
• Mi felel meg erre legjobban: egy full frame lapkás dSLR váz, amihez fényerős fixeket, T/S optikákat is lehet kapni.
• Konkrétan: Nikon D800/E, vagy Canon EOS 5D Mark III. 28/1.8, 35/2, 50/1.4, 85/1.8, és pár T/S obi egy használt lakás árán.
• Miért ez a rendszer: konkrétan a Nikon D800 a maga 36 MP-es FF lapkájával brutális felbontást nyújt – gyakorlatilag poszter méretben nyomtathatunk ki városképeket, vagy akár esküfői hangulatfotókat. A Canon az 50/1.2L, a 85/1.2L és a T/S obik sora miatt kerülhet szóba; a Nikon rendszeréből leginkább az F1.2 AF-S obik hiányoznak (igen, tudom, régi F bajonettes üvegeket lehet venni gombokért a használtpiacon, de azok nem minden esetben felelnek meg a kor elvárásainak és a D800/E szenzornak).

Tehát, ha munkáról van szó (lásd fentebb), a GH3 és a 12-35/2.8 (de akár a 14-45/3.5-5.6 OIS is, ha nem a videón van a hangsúly) kombinációja számomra verhetetlen. A kihajtható kijelző, a nagy mélységélesség baromira megkönnyíti a dolgomat; mindemellett a GH3 akkuja rengeteget bír – ha jól emlékszem, az első menet valami 600+ fotó és két órányi videó után ért véget (ekkor kellett megetetnem kis árammal a cuccost). Gyakran látogatok el sajtóbemutatókra, olyankor pedig a nagyon fejlett videós tudását kamatoztatom a gépnek.

Ha viszont olyan helyre utaznék, ahová nem minden évben, vagy életemben csak egyszer-kétszer jutnék el, oda a méret- és súlytöbblet ellenére egy Nikon D800 vázat vinnék 2-3 fix gyútávú optikával. Miért a D800? Mert jelenleg neki van a legnagyobb felbontású érzékelője, aminek ráadásul a dinamikája is kimagasló. Minek a 36 MP? Nos, egy látványos, szép, emlékezetes helyszínről elkészített fotó nagyon jól mutat otthon a falon 2 méter x 1 méteres méretben 🙂

Még mielőtt bárki elkezdene belekötni írásomba: a fentebb leírtak az én saját igényemet és véleményemet tükrözik és csak példának hoztam fel arra a kérdésre, hogy „milyen gépet vegyek, melyik nekem a legjobb?”. Ha viszont holnap az Olympus kihozná az E-M7 OM-D vázat, ami szintén kihajtható és elforgatható kijelzővel és full manuális videofelvételt is engedő firmware-rel jönne, akkor azt ajánlanám magamnak, mert az E-M5 beépített képstabija brutális, a Pana objektívjeibe épített rendszerek a közelébe sem érnek. És ha tetszik, ha nem, az Olympus JPEG fájljai sokkal jobbak, mint a Panáé – tehát sok utómunkától szabadulnék meg egy csapásra. Ugyanez érvényes a Canonra is: ha kijönne az EOS 3D (tudod, az évek óta felemlegetett legenda) egy 56 MP-es lapkával, ami nem csak felbontásban, hanem végre dinamikában is szakítana a korábbiakkal, akkor már csak az 50/1.2 és a 85/1.2 miatt is megvenném (lottó öttalálatossal a zsebemben, persze – még mielőtt valaki azt gondolná, hogy rám szakadt az OTP :P). No, remélem, kedves kérdezni kívánó, hogy leszűrted írásomból a lényeget: csakis TE tudhatod, hogy NEKED melyik a legjobb RENDSZER. Ha már azt tudod, mire szeretnéd használni a felszerelést és úgy van kérdésed, írj nyugodtan, szívesen segítek, ha tudok! 🙂 Egyet érdemes észben tartani: a tojásrakógyapjastehén NEM létezik, nyugodtan tarthatsz több gépet/rendszert is, ha van rá kereted!